Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kata új szabályozása a kormány szándékai szerint megőrzi az adónem eddigi pozitívumait, bezárja viszont azokat a kiskapukat, amelyek a jogalkotói szándékkal ellentétes magatartást váltottak ki az adózóknál – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az Országházban.

A kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényjavaslat vitájában az államtitkár expozéjában kiemelte:

a javaslat célja, hogy olyan törvényi szabályokat alakítson ki, amelyek megőrizve a kisadózó vállalkozások tételes adójának eredményeit, biztosítják, hogy az adónem továbbra is elsősorban az eredetileg megcélzott kör, a ténylegesen is vállalkozási tevékenységet folytató legkisebb adóalanyok számára legyen vonzó adózási alternatíva.

A cél a jövőben is az, hogy a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók kapjanak lehetőséget arra, hogy a tevékenységüket terhelő valamennyi közteher fizetési kötelezettségét csekély adminisztráció mellett, méltányos mértékű adó megfizetésével teljesítsék – fejtette ki.

Hangsúlyozta: e célok megvalósítása érdekében született meg tíz évvel ezelőtt az a szabályozás, amely minden korábbinál kedvezőbb adókörnyezetet teremtett a legkisebb, jellemzően magánszemélyek részére szolgáltatást nyújtó vállalkozások, önfoglalkoztatók számára. Az adómérték és adminisztrációs terhek csökkentése mellett az adónem célja a gazdaság kifehérítése a kisvállalkozói tevékenységből származó jövedelmek legalizálásán keresztül – mutatott rá Tállai András.

Tállai András kifejtette: ez az adózási mód rendkívül sikeres volt, több mint 450 ezren választották az évek során, de „sajnos az egyszerűség és az alacsony közteher nemkívánatos irányba vitte el az adónem működését”.

Nagyon széles körben elterjedt az a gyakorlat, hogy a katát a munkaviszonyban végzett tevékenység kiváltására használják a munkáltatók, mivel a kata mértékének változatlansága mellett, a bérek és a minimálbér emelkedésével ez az adómérték egyre kedvezőbbé vált a normál munkaviszonyban kifizetett munkabér terheihez képest

– mondta. Hozzátette: ez a káros gyakorlat komoly versenyképességi hátrányt jelent azoknak a munkáltatóknak, akik jogkövető módon munkaviszonyban alkalmaznak szakembereket.

Úgy látja, a 2021-ben bevezetett szigorítások bevezetése következtében a bujtatott foglalkozás megnehezült ugyan, de az adó továbbra is alacsony mértéke mellett ez a jelenség továbbra sem szűnt meg. További probléma, hogy a kata lehetőséget teremt a társasági adó és az osztalék utáni személyi jövedelemadó elkerülésére is – mondta.

Közölte: az átalakításról a kormány az elmúlt hetekben széleskörű konzultációt folytatott szakmai kamarák, könyvelők, adótanácsadók képviselőivel, és egyetértés volt a kormány és a szakmai képviselők között, hogy az átalakítás során „a katát sikertörténetté tevő vitathatatlan eredményeket mindenképpen meg kell őrizni”. Ilyen az alacsony adminisztrációs szükséglet, a gazdaságfehérítő hatás, továbbá a méltányos adóteher – sorolta.

Az államtitkár kiemelte:

arról is széleskörű egyetértés bontakozott ki, hogy a problémákra olyan megoldást kell találni, amely biztosítja, hogy az adónem továbbra is elsősorban az eredetileg megcélzott körnek legyen vonzó adózási alternatíva.

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.