Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezte a szlovák vízügyi szerveknél, hogy a Duna vízhozamának részleges visszatartásával gyorsítsa fel az árhullám apadását. A szlovák fél a kezdeményezésre pozitív választ adott. Az M1 információi ismét előkerült egy holttest Budapesten, a Bálna közelében.

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője elmondta: az OVF kezdeményezte a szlovák vízügynél, hogy a Duna vízhozamának részleges visszatartásával segítse az árhullám apadásának meggyorsítását.

A megállapodás szerint a hidrológiai előrejelzések függvényében egy megbeszélt időpontban négy órán keresztül másodpercenként 1000 köbméter vizet tartanak vissza Szlovákiában. Ettől azt várják, hogy a Duna magyarországi szakaszának apadása átmenetileg felgyorsul – fejtette ki a szóvivő.

Így a Clark Ádám úszódaru hamarabb közelítheti meg a múlt szerdai hajóbaleset helyszínét, és kezdheti meg a hajóroncs kiemelését.

Csütörtökön tovább emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél, ezért még mindig nem tud a Clark Ádám hajódaru a múlt szerdán elsüllyedt Hableány közelébe menni, így tovább csúszik a roncs kiemelése.

Nem ez volt az első baleset? 

Folytatódott a nyomozás is, az ügyészség megerősítette, hogy a szállodahajó ukrán kapitánya néhány héttel a budapesti tragédia előtt Hollandiában balesetet okozott, ott is meggyanúsították, de nem zárták börtönbe, így folytathatta a munkát a svájci hajós cégnél.

Áprilisban az ukrán kapitány az őt foglalkoztató vállalat egy másik szállodahajóját vezette Hollandiában, amikor nekiütközött egy olajszállító tankernek. A magyar nyomozók információi szerint Hollandiában is meggyanúsították a férfit, mégis tovább dolgozhatott.  A vállalat szerint a kapitány nem kapitányként volt jelen a hajón. 

A 64 éves ukrán férfi tagadja, hogy ő okozta volna a budapesti tragédiát, ám az ügyészség arra is felhívta a figyelmet, hogy a kapitány adatokat törölt a telefonjáról a baleset után – közölte az M1 Híradója.

Hét másodperc alatt süllyedt el a Hableány

Az óriási szállodahajó másodpercek alatt gyűrte maga alá a kis turistahajót. A Hableány alig hét másodperc alatt süllyedt el a híd alatt.

A szállodahajó ukrán kapitányát szombaton letartóztatták. A 64 éves férfi elvileg 15 millió forintos óvadék ellenében bűnügyi felügyelet alá kerülhetne, és nyomkövetővel ugyan, de szabadlábon védekezhetne Budapest területén. Az ügyészség fellebbezett ez ellen, így a férfi egyelőre őrizetben maradt. A Fővárosi Főügyészség csütörtökön azt közölte, hogy a szállodahajó kapitánya rögtön a baleset után adatokat törölt a telefonjáról.

Emellett a Fővárosi Főügyészség megerősítette azt a sajtóhírt is, hogy a kapitánynak nem ez volt az első balesete. Korábban a hajozas.hu oldal írt arról, hogy az ukrán férfi vezette azt a szállodahajót, amely április elején Hollandiában 171 utassal a fedélzetén, többszöri rádiós figyelmeztetés ellenére, nekiütközött egy olajszállító tankernek.

Megállás nélkül keresik az áldozatokat

A hatóságok közben megállás nélkül keresik az áldozatokat, a folyó teljes déli szakaszát vizsgálják.

Szerdán éjszaka a Szabadság híd környékén találtak egy újabb holttestet. A rendőrség csütörtök délután megerősítette, a férfi is a Hableány utasa volt.

Így ő a hajóbaleset tizenhatodik dél-koreai áldozata. A tizenhetedik áldozatot pedig csütörtök kora este találták meg a Rákóczi hídnál. Az MTI információi szerint Érdnél is előkerült egy holttest, egy negyediket pedig  a Szabadság hídnál találtak. Azonosításuk megtörtént, előbbi egy dél-koreai nő, utóbbi egy magyar áldozat.

A holttesteket dél-koreai és magyar szakemberek a nemzetközi előírások szerint közösen vizsgálják a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetében. A helyszínen dolgozó csoport dél-koreai vezetője elmondta: amennyiben fénykép alapján nem tudnak azonosítani egy holttestet, akkor DNS-mintázat, fogazat vagy ujjlenyomat alapján vizsgálják meg az áldozatokat.

A szakemberek hangsúlyozzák: az ilyen típusú azonosítás időt vesz igénybe, azonban olyan áldozatokról is képesek azonosításra alkalmas ujjnyomot rögzíteni, akik akár több hétig is a vízben voltak.

A fedélzeten összesen harmincöten utaztak, harminchárom dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Ha az Érdnél talált holttestről is bebizonyosodik, hogy a hajón utazott, akkor még további tíz embert keresnek a hatóságok – közölte az M1.

Emelkedett a Duna vízszintje a hóolvadás miatt az elmúlt másfél napban, így továbbra sem fér át a Clark Ádám hajódaru a Margit híd alatt. A búvárok közben folyamatosan dolgoznak a roncsnál, úgy mondják a szakértők, hogy „füleket és rögzítési pontokat” alakítanak ki a hajótesten, hogy előkészítsék a roncs kiemelését a daru segítségével.

A Margit híd közelében napközben már látható volt az a kék uszály, amire a tervek szerint Hableány roncsa kerül majd, miután sikerül kiemelni a Dunából. A munka folyamatosan zajlik, a szakemberek napról napra közelebb kerülnek ahhoz, hogy megkezdődhessen a roncs felszínre hozása.

Csütörtökön már kora reggel megjelentek a hatóság hajói és csónakjai a Duna vizén. A búvárok pedig egész nap merültek a Hableány roncsaihoz. A kitűzött feladat ugyanis a hajótest rögzítése volt.

A Terrorelhárítási Központ osztályvezetője szerint hatékonyan zajlik a munka, a szakemberek az ütemterv szerint haladnak. A Hableány roncsának stabilizálása megtörtént, ezután az emelőkötelek befűzése kezdődött el.

A búvároknak továbbra sincs könnyű dolga, a sodrás ugyanis is erős. Délután szinte alig tudtak eltávolodni a létráktól, amelyeken leereszkedtek. A körülmények miatt pedig sokszor csak 10-15 percet tudnak a víz alatt tölteni, optimális esetben ez az idő akár két óra is lehet.

Ha minden a tervek szerint halad, a szakemberek péntek délutánig befejezik a kötelek áthúzását a hajótest alatt. Így, ha a Clark Ádám úszódaru megérkezik a baleset helyszínére, már minden készen áll majd a kiemeléshez. A Duna magas vízállása miatt azonban a 200 tonna teherbírású eszköz egyelőre nem fér át a Margit híd alatt, így az Újpesti vasúti hídnál várakozik.

Forrás: hirado.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.