Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Szobrot állítanak Budapesten a Bitcoin kriptovaluta és a mögötte lévő blokklánc-technológia alapítójának, Satoshi Nakamotonak. Ez az első alkalom, hogy szobrot formálnak a digitális pénzügyi világot megreformáló ikonról. A leleplezésre szeptember 16-án, délután 5 órakor kerül sor a fővárosi a Graphisoft Parkban. A mű részben közösségi finanszírozásból épül, a híre terjed a nemzetközi médiában is.

Mindenki számára nyitott rendezvény lesz szeptember 16-án Satoshi Nakamoto szoboravatója, amelyre magát a bitcoin atyját is meginvitálták. Ő hozta létre a bitcoint, de az internetes fizetőeszköz mögötti blokklánc-technológiát is. Utóbbi erőssége, hogy egy harmadik fél, például bank bevonása nélkül teszi lehetővé az értékek továbbítását.

Maga Nakamoto névtelenségbe burkolózik, álnevet használ, így a valódi személyazonossága ismeretlen. A kezdeményezők is hangsúlyozták: számukra a legfontosabb a bitcoin mögött álló szellemiség. Ezt fejezi ki a szobor tükröződő arcra is, amelyben bárki magára ismerhet.
A bronz mellszobor egy kapucnis alakot ábrázol majd stilizált arcvonásokkal, egyszerre utalva Nakamotóra és az “internet népére” is. A szobor arca bronz-alumínium ötvözetből készül, amit az alkotók erősen felpolíroznak, hogy tükröződjön. 
Gilly Tamás és Gergely Réka szobrászok műve a Graphisoft Parkban, zöld környezetben kap majd helyet, ahová bárki szabadon ellátogathat és megnézheti egy kellemes sétával egybekötve. 

Magyar siker, ami az országimázst is alakítja

“Fontos számunkra, hogy a szobor igazi magyar siker legyen, ami az ország imázsát is alakítja” - mondja Györfi András ötletgazda.
A nonprofit alapon épülő szobrot a hazai kriptoközösség legfontosabb tagjai finanszírozták: a Györfi András által szerkesztett KriptoAkadémia.com mellett a MrCoin kriptopénzváltó két tagja, Debreczeni-Raskó Gabriella és Debreczeni Barnabás, valamint Szilágyi Imre, a Blockchain Budapest konferencia szervezője és Kalocsai Kornél, a Blockchain Hungary szakmai szövetség alapítója is csatlakozott.
Az összefogást egy közösségi finanszírozási kampány tette teljessé, ennek során még további 27 szervezet és magánszemély járult hozzá a szobor felépüléséhez.

A magyar szoborról azóta cikkezett már többek közt az entrepreneur.com, a Fox News és számos szakmai oldal is. Maguk az ötletgazdák nyílt levélben fordultak Nakamotóhoz, hogy őt is meginvitálják a saját magáról készült szobor avatójára. Hogy az ismeretlen hős legalább inkognitóban részt vesz-e az eseményen, nem tudni. Az viszont biztos, hogy számos nemzetközi vendég is tiszteletét teszi majd. Aki szeretne csatlakozni, annak nincs más dolga, mint visszajelezni a szoboravató Facebook-eseményén.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.