Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 

Százötven új, klimatizált, alacsony padlós és környezetbarát busz áll forgalomba Budapesten májustól kezdődően július elejéig az ArrivaBus Kft. üzemeltetésében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére.

 

Körmendi Anikó, az Arriva Hungary Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a buszokat bemutató sajtótájékoztatón elmondta: három ütemben, május, június és július elsején, havonta 50 új autóbusz áll majd forgalomba.

 

A vármegyebérletek és az országbérletek helyi közlekedésben nem érvényesek – figyelmeztettek.

A fővárosi közösségi közlekedésben részt vevő buszok több mint egyharmadát az ArrivaBus üzemelteti – közölte.

 

Szepesi Péter, az ArrivaBus Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, 75 szóló és 75 csuklós – MAN Lion’s City – busz érkezik majd Budapestre, havonta 25 szóló és 25 csuklós. A szóló buszokon 73 álló, és 31 ülőhely van, míg a a csuklós buszokon 128 álló és 42 ülőhely áll rendelkezésre.

A buszok belső tágas térrel rendelkeznek, babakocsival és kerekesszékkel közlekedő utasoknak is van kialakított terület. A járművek elejében lévő terület a rövid távú, míg a buszok hátsó részében lévő utastér a hosszabb távú utazásokhoz nyújt magasabb komfortot – közölte.

Ismertetése szerint a buszvezetőknek a műszerfallal együtt állítható kormány áll rendelkezésükre, továbbá fűthető, karfás ülés szolgálja a munkavégzésüket. A buszok fény- és esőérzékelő szenzorokkal felszereltek.

 

A Volvo-Alfa Civis 12 típusú autóbuszok a szerződések lejártával április végéig közlekednek a fővárosi utakon – közölte a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV Zrt.) kedden az MTI-vel.

Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója elmondta, a társaság egyik kiemelt célja a járműpark folyamatos fejlesztése, amely hozzájárul ahhoz, hogy Budapest fenntartható város legyen, és csökkenjen a lég- és zajszennyezés.

Emlékeztetett, 2012-ben jelent meg először külső szolgáltató, az ArrivaBus a budapesti közösségi közlekedésben a BKV mellett.

Walter Katalin szólt arról is, 2024 második felévétől érkeznek Budapestere új CAF-villamosok, valamint a lehívott 48 új Solaris trolibusz közül már 39 forgalomban van. A BKV tavaly ősszel 135 új buszt állított forgalomba, így a teljes fővárosi flotta alacsonypadlós lett – emlékeztetett.

A BKK közleményében tudatta: az új buszok elsősorban az észak budai, észak-pesti és északkelet-pesti vonalakon, továbbá a 100E repülőtéri járaton fognak közlekedni.

Az új autóbuszok május elsejétől a 20E, 122E, 134, 147, 170, 196, 196A, 220, 270; június elsejétől a 30, 30A, 31, 104, 104A, 124, 125, 125B, 126, 126A, 131, 204, 230, 231, 231B; június 17-étől a 100E; július elsejétől a 25, 96, 120, 296, 296A vonalon fognak közlekedni.

A járművek a BKK és az ArrivaBus Kft. között létrejött szolgáltatási szerződés alapján állnak forgalomba, amelyet még 2022. július 8-án írtak alá a felek. Eszerint az ArrivaBus Kft. biztosítja a szolgáltatás ellátásához a vadonatúj autóbuszokat, a szükséges személyzetet, továbbá a járművek üzemeltetését, karbantartását. Ennek köszönhetően a járműpark megújítása, a szolgáltatás biztosítása forráskímélő módon valósul meg, hiszen nem jelentkezik a fővárosnál egyszeri beruházási forrásigény, a BKK havonta a futásteljesítmény alapján fizeti a szolgáltatás díját – közölte a társaság.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.