Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Közös edukációs kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány és Arató András, vagyis Hide the Pain Harold. A világszerte ismert magyar mémlegenda a tőle megszokott humorral ötvözve ismert slágerekre mutatja meg az újraélesztés helyes módját. A cél, hogy felhívják a figyelmet a laikus újraélesztés fontosságára, hirtelen szívhalál esetén az első 3-4 perc ugyanis létfontosságú, és a másodpercenkénti két mellkasnyomás életet is menthet.
Október 16-a az Újraélesztés Nemzetközi Napja. Az életmentés sikerének legfontosabb feltétele a gyorsan megkezdett és folyamatosan végzett mellkaskompresszió, valamint egy defibrillátor készülék lehető leghamarabb történő alkalmazása. Az időben megkezdett újraélesztéssel akár megháromszorozhatjuk a beteg túlélési esélyeit, azonban ha késlekedünk, minden egyes perccel 10 százalékkal csökken az életben maradás valószínűsége. A hirtelen szívhalál Magyarországon is az egyik vezető halálokok közé tartozik, naponta átlagosan 70 embert érint, és az esetek nagy részében közterületen történik meg a baj. Éppen ezért sokszor idegeneken múlik, hogy a beteg életben marad-e. Sokan viszont a pánikhelyzetben leblokkolnak, éppen ezért az edukációs kampány fő szlogenje is az: „merj cselekedni!”
„Fontos, hogy növelni tudjuk az újraélesztési hajlandóságot a lakosság körében. Szó szerint életbevágó tehát, hogy minél többen lássák és megosszák kisfilmünket, hiszen laikusként sokat tehetünk egy ember életéért, míg ki nem érkeznek a mentők” – mondta dr. Czakler Éva mentőorvos.

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány pontokba is szedte az újraélesztés lépéseit, hogy így nyomatékosítsa a teendőket.

- Vizsgáld meg a beteget. Szólítsd meg, ha nem reagál, ellenőrizd a légzését! Ha nem lélegzik, első dolgod a mentők hívása legyen (112), és maradj vonalban.

- Az újraélesztéshez fogd össze az ujjaidat. Az ujjbütykök mindig felfelé nézzenek. A kezed pedig maradjon nyújtva.

- Találd meg a ritmust a saját stílusodban, másodpercenként kétszer nyomd a mellkasát, 5-6 centi mélyen, kemény talajra fektetve, nyújtott kézzel, határozott mozdulatokkal.

- Addig folytasd a mellkasnyomásokat, amíg magához nem tér, vagy ki nem érnek a mentők.

Egy lejátszási listát is összeállítottak, rajta csupa olyan zenével, amelynek ritmusa jó ütemet ad a mellkasnyomások végzéséhez.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.