Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar biztonsági piac  legkomplexebb rendezvénye zajlott március 20 és 22 között Esztergomban. Egy tucat kiállító mellett közel 300 résztvevő látogatta meg a Magyar Biztonsági Fórum díjátadóval egybekötött konferenciáját.

 

Az esemény egyik sztárja egyértelműen egy robotkutya volt, aki még egy valódi bombakereső kutyával is lelkesen pózolt.
„Ez az egyetlen olyan konferencia, amely a szakma minden szegmensét vonzza és meglehetősen sok kiállító van, akik specifikusan ezt a közönséget szeretnék megszólítani. Mi ezt a rendezvényt a szakma nagyszínpadának is hívjuk” - mesélte a rendezvényről Hódi Attila.
Először vett részt a Magyar Biztonsági Fórum konferenciáján és kiállításán a Bastion Group, akik évek óta foglalkoznak biztonságtechnikai robotokkal. A cég főként fertőtlenítő- és járőröző robotokkal foglalkozik, amelyek olyan módon segíthetik az emberi munkavégzést, hogy az nemcsak hatékonyabbá, de biztonságosabbá is válik. 

Bombakereső kutyával pózolt a robotkutya
A fertőtlenítő robotok erős fertőtlenítő vegyszerek használatára is képesek, amelyek az emberi egészségre károsak lehetnek, míg az őrszolgálatot ellátó robotok 360°-os kamerájukkal a teljes őrzendő területet belátják, éjjellátó funkciójuk és hőkamerájuk pedig még precízebb felderítést tesz lehetővé napszaktól függetlenül az emberi képességeknél. A cég recepciós robotokat is tesztel, amelyek már olyan gesztusokkal is rendelkeznek, amelyekkel érzelmeket fejezhetnek ki. Hajós István biztonsági- és robotika tanácsadó, a Bastion Group ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a robotflottájuk bemutatása mellett egy igazi különlegességgel is készültek a látogatóknak.
"Újdonságként most egy robotkutyát is vittünk, ami a leghangosabb közönségsikert érte el. . Ez a robot egy együttműködés keretében van nálunk, mert a jövőben tervezzük mind a robotkutya, mind pedig az új generációs járőröző- illetve recepciós robot beszerzését. Külön öröm, hogy azt is össze tudtuk hozni, hogy egy bombakereső kutyával egymás mellé tudtuk őket ültetni, fektetni, együtt lehetett őket mozgatni. Láthatóan jól tudtak együttműködni, ami egy rendkívül fontos visszajelzés nekünk, hiszen most indulnak majd az olyan tesztjeink is, hogy az állatokkal, hogy viselkednek a robotok, de azt is figyeljük majd, hogy egy alap ipari robothoz vagy egy ember kinézetű robothoz hogy viszonyul, hiszen utóbbinál már felfedezhet olyan formaiságokat, mint a gazdája” - fejtette ki a biztonsági tanácsadó.

Tesztelik az állatok robotokkal való viselkedését
Hajós István arra is kitért a cég konferencián tartott sajtótájékoztatóján, hogy a robotok emberekkel való viselkedését már jó ideje kutatják és hamarosan a mindennapokban is találkozhatunk a különböző robotokkal. "Nagyon komoly potenciál van a robotokban, nem csak a biztonsági területen, de az élet minden területén is, az otthoni felhasználástól egészen az ipari felhasználásig. Csak idő kérdése, hogy mennyire, hol és hogyan fognak elterjedni a robotok, de az biztos, hogy a biztonsági piacon is egyre több feladatot fognak átvenni. Jellemzően a járőrözési és a recepciós feladatok azok, amit első sorban robotokkal fognak megoldani a szolgáltatók."

Sokat változtak a felhasználói igények
„Az elmúlt több mint tíz évben azt tapasztaltuk, hogy a klasszikus biztonságtechnika, ami nagyjából kamerákból, zárakból, behatolásjelző rendszerekből és esetleg beléptető rendszerekből állt, teljesen áttért a digitális megoldásokra, és egyre precízebbek lettek ezek a rendszerek. Amikor már az IP-kamerákba is került beépített intelligencia és olyan analitikai szoftverek, amelyek képesek voltak számolni, vonalátlépést jelenteni, riasztóként üzemelni, tüzet jelezni, akkor kezdett el igazán kinyílni a technológia világa és egyre többen, egyre bátrabban mertek ilyen termékeket vásárolni. Ennek köszönhetően a fejlesztés is felgyorsult, ha ma ott tartunk, hogy egy-egy ma megvásárolt kamerának  nagyjából fél év múlva már van egy új, továbbfejlesztett változata. Ez a fejlődést néha már túl gyors is, mert például jogszabályi környezet nem képes lekövetni a technológia fejlődést. Népszerűek lettek például az olyan technológiák, mint mondjuk a távirányító helyett mobiltelefonnal nyitható kapuk és ajtók vagy a távoli hozzáféréssel, felhő alapú szolgáltatásban végzett videóelemzések, hiszen nem kell fizikálisan jelen lenni a helyszínen" mondta el Papp Róbert.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.