Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Bevált az első magyar ortopéd robotasszisztens

Már több mint 30 műtéten van túl Magyarországon a Nyugat-Európában is újdonságnak számító, speciális robot, amivel minden eddiginél pontosabban lehet végrehajtani a térdprotézisek beültetését – tudtuk meg Dr. Domán István Ph.D. csípő- és térdprotézis specialistától, aki jelenleg a technológia egyedüli hazai alkalmazója.

A high-tech műtéti eszközök eddig sem voltak ismeretlenek az orvos előtt, aki korábban a mozgásanalízis alapján végzett csípőprotézis beültetését is elsőként kezdte el Magyarországon. Dr. Domán Istvánnak köszönhetően az új, robot technológia alkalmazásában is élen járunk: tavaly ősszel mi voltunk a negyedik olyan ország Európában, ahol az eszköz használatba került. 

De miben más az új módszer, mint a korábbiak? 

„Az OMNIBotics robot-asszisztált módszer használata nagyfokú személyre szabhatóságot biztosít, és nagy flexibilitással segít beültetni a térdprotézist” – mondja Dr. Domán, akinek már több ezer nagyízületi protézis műtét van a háta mögött, így számára egyértelmű a robot adta előny. 

Azt is elárulja: Amerikában az utóbbi években már kifejlesztettek olyan robotokat, amelyek segítették a protézis beültetésnél a sebész munkáját, de nem tudták a beültetést személyre szabottá tenni. Az új robot eljárás tehát mindenképpen óriási előrelépést jelent a korábbiakhoz képest, hiszen a térdprotézis komponensei olyan személyre szabott helyzetbe kerülnek beültetésre, amely mellett a térd körüli lágyrészek, oldalszalagok feszessége optimális. Amikor a sebész teljességgel manuálisan, tehát robot segítsége nélkül operál, jellemzően a betegek 20 százalékánál panaszok maradhatnak vissza a műtét után, amit leggyakrabban a térdszalagok nem egyenlő feszessége okoz.

A betegek elégedettségének egyik legfontosabb fokmérője ugyanis az, mennyire lesz stabil a térd a protézis beültetése után. Ezt a stabilitást a térdet körülvevő lágyrészek, oldalszalagok feszességét helyreállítva lehet elérni. Ebben nyújt előrelépést az OMNIBotics robot technológiája, mely a térdprotézis pozicionálás és csontokhoz való illeszkedését úgy segíti elő, hogy közben a szalagok egyenlő feszességre állíthatók be a használatával. 

A beültetés pontosságának javítása, ill. a kisebb invazivitás érdekében eddig is történtek technológiai előrelépések, mint például a PS sablonokkal végzett műtétek, azonban ezeknél is, akárcsak a hagyományos műtéteknél a lágyrész balansz megítélésében a sebész csak az érzékszerveire tud hagyatkozni. “Ezzel szemben, az általunk alkalmazott robottechnológia az első a világon, mellyel a térd körüli lágyrészek feszessége objektíven mérhető, “számszerűsíthető” és az eredmények birtokában személyre szabott implantátum pozíció határozható meg. Az eljárással végzett műtétek után pedig egyértelműen gyorsabb felépülést, jobb térdfunkciókat és sokkal magasabb elégedettséget tapasztalunk” – mondja az orvos, aki jelenleg heti 2-3 műtétet végez a módszerrel, így egyre gyarapodik a pozitív visszajelzések száma.

Hogyan zajlik maga a műtét? 

„Fontos tudni, hogy a robot nem az orvost váltja ki, tehát továbbra is én műtöm a beteget, nem pedig egy R2D2-szerű robot a Csillagok háborújából - mondja viccesen a főorvos. Két eszköz, ami fontos: az egyik a dinamikus, digitális szalagfeszesség mérő, a másik pedig egy olyan robot, mely (a mért adatok alapján) az optimális szalagfeszességet biztosító implantátum pozícióhoz szükséges csontrezekciót nagy pontossággal segít kijelölni. Ez az a művelet, amivel az implantátum helye kialakításra kerül. Ebben a robot “kvázi” vezeti a kezemet, és biztosítja, hogy jó helyen és nagy pontossággal végezzem a lépéseket” – magyarázza a specialista. 

Dr. Domán szerencsére azt tapasztalja, hogy a betegek sem aggódnak az újdonság miatt, ami rendkívül pontos, biztonságos, sőt, akár a visszalépésre és a korrigálásra is lehetőséget ad. 

A robot-asszisztált térdműtét egyelőre magánellátásban elérhető. A koronavírus-járvány miatt az állami ellátásban most rendkívül hosszúak a várólisták, óriási a torlódás mértéke; az életminőséget javító műtétek, így a térdműtét sem élvez elsőbbséget a jelenlegi időszakban. Beláthatatlanul sokára tolódhat a térdműtét időpontja, miközben a betegeknek egyre romlik az állapota. Már csak ezért is célszerű most túlesniük a gyorsan elérhető és korszerű műtéten azoknak, akik a magánellátást választják.

 

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.