Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Már Magyarországon is elérhető az épületek energiahatékonyságának növelését garantáló nanotechnológiás hőszigetelő megoldás.

Az építőiparban egyre inkább előtérbe kerülnek azok a megoldások, amelyek egy lépésben teremtik meg a fenntarthatóság, gazdaságosság és kényelem egyensúlyát. A német szakhatóság, TÜV által bevizsgált, nanotechnológiás eljárás alternatív megoldásként, gyors és esztétikus megvalósítást kínál azok számára is, akik a hagyományos hőszigetelés helyett, utólagosan szeretnék csökkenteni az otthonuk vagy munkahelyük hűtési és fűtési energiafelhasználását.

"A hagyományos szigetelési megoldások minimum heteket vesznek igénybe, továbbá megváltoztatják az épület külső megjelenését. Ezzel szemben a folyékony halmazállapotú, sugárzó hő elleni védelmet nyújtó anyag, magasnyomású gépekkel való felhordása, két alpinistával plusz egy szakemberrel néhány nap alatt elvégezhető. Ez nemcsak időt takarít meg, hanem a hagyományos módszerekhez képest gazdaságosabb is, mivel kevesebb anyagot és munkaerőt igényel." – avat be Windt Gábor,  ügyvezető igazgató.

Magasabb komfort és alacsonyabb rezsi egyetlen lépésben

Ez az űrkutatásban és a hadászatban már 40-50 éve sikeresen alkalmazott költséghatékony és környezetbarát módszer jelentősen javíthatja az otthonaink energiamegtakarítását és komfortját. "Az alapos felület előkészítés elengedhetetlen a nanotechnológiai szigetelés sikeréhez. Fontos, hogy a felhordás előtt a meglévő vakolat stabil legyen és ne omladozzon, mivel ez biztosítja a felvitt réteg tartósságát. A GWR technológia univerzálisan alkalmazható a különböző felületeken, mint például tégla, beton, gipszkarton, műgyanta, műanyag, fa vagy fém, így széleskörűen használható a különböző épülettipusoknál. Ez a sokoldalúság teszi lehetővé, hogy szinte bármilyen épület esetében energiamegtakarítást érhetünk el", mutatott rá a szakértő. A páraáteresztő képesség és hőhídmentes kialakítás kulcsfontosságú tényező a modern épületek komfortjának megőrzése szempontjából. A GWR egy világviszonylatban is egyedülálló eljárás, ami kiküszöböli a hagyományos hőszigetelési problémákat. Úgy teszi energiahatékonyabbá az épületeket, hogy növeli a felületek hővisszaverő képességét, miközben biztosítja a megfelelő szellőzést a falakon keresztül, megakadályozva a salétromosodást és a penészedést.

A sokoldalú és világviszonylatban is egyedülálló technológia az épületek falainak külső, illetve belső vagy akár egyszerre mindkét oldalára felvihető, továbbá a hőtároló és forró vizet tároló, illetve áramoltató berendezésekre, illetve csövekre vagy ipari épületekre és konténerekre fújva is eredményesen alkalmazható. A speciális tulajdonságai révén különösen azok számára érdemes megfontolni ezt a lehetőséget, akik időt és pénzt szeretnének megtakarítani, miközben fenntartható módon gondoskodnak az ingatlanuk hőszigeteléséről.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.