Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Amilyen mértékben nőtt a magyar ipar teljesítménye az elmúlt öt évben, úgy bővült a régió legnagyobb ipari seregszemléje is. Idén négy pavilonban 20 ország 550 kiállítója vett részt a MACH TECH – Ipar Napjai 2019 nemzetközi ipari szakkiállítás-együttesen a Hungexpón május 14–17. között. Az eseményre több mint 18 ezren voltak kíváncsiak.

A visegrádi országokkal és Romániával összevetve 2014 óta Magyarországon bővült a legnagyobb ütemben, 30 százalékkal az ipar teljesítménye – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a kiállítás megnyitóján. Az államtitkár szerint a magyar gazdaság stabilabb és ütésállóbb, mint 2010-ben volt, de a növekedés legfontosabb tényezője a magyar kreativitás és a szorgalom. Az ipar bővülésében fontos szerepet játszott, hogy az országban jól működik a beruházásösztönző rendszer, és Magyarország a régióban fejlettnek számító infrastruktúrával rendelkezik.

Az ipar növekedési ütemének fenntartása érdekében a kormány és azon belül az ITM hét stratégiai irányvonalat fogalmazott meg, amelyek kiterjednek a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások támogatására, a szakképzés fejlesztésére és az infrastruktúra bővítésére is. Ezen felül olyan egyetemi, inkubációs ökoszisztémát építenének ki, amely a magyar kkv-knak biztosít lehetőséget arra, hogy kapcsolatba lépjenek a nagyvállalatokkal és a nemzetközi piacokkal. A szak- és a felnőttképzést pedig úgy alakítják majd át, hogy a képzési rendszerek választ adjanak a munkaerőpiac 21. századi kihívásira – mondta az államtitkár.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta, hogy a kiállítói létszám 30 százalékos növekedése – idén már 20 országból, több mint 550 kiállító érkezett Budapestre – a szervezők munkájának és az ipar teljesítményének közös sikere.

A MACH TECH – Ipar Napjai kiállítás-együttes mind kiállító- mind látogatószámát tekintve immár évek óta a legnagyobb ipari rendezvény és az ipar legjelentősebb üzleti eseménye Magyarországon, amelyen jelen van az ipari digitalizáció és az IPAR 4.0 térhódításában részt vevő valamennyi ágazat: a vezérlések tervezőitől, a robotgyártókon át az elektronikai és logisztikai vállalatokig. A kiállítók kiemelt figyelem mellett mutatták be az IPAR 4.0 adta megoldási lehetőségeket, különös tekintettel az automatizálásban és az ipari elektronikában rejlő fejlődési irányokat, az egymással kommunikáló intelligens gépeket (M2M), az önbeállító gyártási folyamatokat és a rendkívül hatékony tömeggyártást.

Évről évre változik a kiállítók megoszlása, de a trend egyértelmű: meredeken nő a robottechnikát bemutató cégek, valamint a gép- és vállalatirányítást, logisztikát segítő szoftvereket kiállítók aránya. Az 550 kiállító idén összesen 1100 tonnányi gépet mozgatott meg a Hungexpo négy kiállítási csarnokában.

Szakmai programok

A kiállítás szervezői ezúttal is nagy hangsúlyt fektettek a szakmai programokra. Közülük is kiemelkedett az Innovációs és Technológiai Minisztérium, IPAR 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség konferenciája, amelynek középpontjában a mesterséges intelligencia állt. Az előadók között olyan neves szakemberek foglaltak helyet, mint John Montgomery, az Indiana Egyetem (USA) professzora és Fazel Ansari, a bécsi Gépi Intelligencia Kutatócsoport helyettes vezetője, aki a mesterséges intelligenciával működő gépek „öngyógyításáról” beszélt.

Nagy érdeklődés kísérte a kiállításhoz kapcsolódó többi konferenciát és kerekasztal-beszélgetést is, melyek témái között szerepelt a 3D nyomtatás, a munkahelyi biztonság és a légszennyezés elleni megoldások.

Érdekességek, újdonságok

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is a megnyitón adták át az év legkiemelkedőbb ipari innovációinak megítélt Nagydíjakat. A Nagydíj versenyre azok a cégek nyújthattak be pályázatokat, amelyek valamilyen újdonsággal, innovációs tartalommal rendelkező terméket, szolgáltatást, eljárást, technológiát kínálnak ágazatukban. A beérkezett pályázatokat szakértőkből álló zsűri bírálta el.

A nagydíjas fejlesztések többsége a kiállításon is megtekinthető volt. Sokan álltak meg az EPL-TECH Kft. nagy teljesítményű fiber lézergépe, az Optimum Hungária Kft szimultán öttengelyes megmunkálóközpontja, a LINDE hegesztőgépe, az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. moduláris gyártóberendezése, a TRUMPF Hungary Kft. „Okos Gyártóüzeme”, a Varinex Zrt. fémporos gyártás szimulációs szoftvere, vagy a német Wiha különleges elektromos csavarhúzója előtt, de a legnagyobb sikere talán a KUKA Hungária különdíjas, hat tengelyes KUKA Coaster-ének volt. Az új generációs „hullámvasút” megmutatta az ipari robotok felhasználásának új területeit.

Üzletkötések

A MACH TECH – Ipar Napjai mindig is lehetőség volt az iparág szereplőinek a találkozásra és üzletkötésre. Ezúttal sem volt másként.

Idén a kiállítás partnere Kuba magyarországi nagykövetsége. Ennek megfelelően a karibi országból több mint 15 cég képviselője érkezett Budapestre, hogy magyar üzletemberekkel találkozzon. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, a részvevők számos konkrét üzletkötésről számoltak be.

A rendező Hungexpo ezúttal is online naptárral segítette az üzleti partnerek egymásra találását.

Szakmai versenyek

A hagyományokhoz híven ezúttal is megrendezték a Techtogether-GTE-MACH-TECH-et, a műszaki felsőoktatásban tanuló diákcsapatok versenyét, amelyre idén több mint 15 csapat nevezett, köztük a Debreceni Egyetem, az ELTE Savaria Egyetemi Központ, a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara, a Miskolci Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Széchenyi István Egyetem, valamint a Szegedi Tudományegyetem összesen 60 hallgatója. A versenyt idén a győri Arrabona Racing team csapata nyerte. A második díjat a BME Motorsport csapata kapta, míg a harmadik helyen két csapat végzett, a Pannon Rája Solar Boat Team és Szombathelyi Gépész #1.

A kiállítás különlegessége volt ezúttal is a Linde Anyagmozgatási Kft. által 11. alkalommal megrendezett Targonca Kupa. A versenyen az ország egész területéről érkező targoncakezelők mérhették össze ügyességüket és tudásukat. Az elmúlt évek pozitív visszhangjának köszönhetően idén már több mint 220 nevezés érkezett. A győztes Bozsó Balázs (G-sis Integrations) lett, a második Juhász Imre (KuKA Hungária kft), a harmadik Geleta Attila (Alukönigstahl Kft.)Ők együtt képviseli majd Magyarországot a nemzetközi Targonca Kupán – melyet Németországban rendeznek szeptemberben.

A kiállításról többet megtudhat a http://iparnapjai.hu/hu/nyitolap oldalon.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.