Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.
A Sharity nemcsak egy innovatív adományozási rendszer, hanem egy átlátható és hatékony eszköz is a vállalatok számára, hogy megszólítsák célközönségüket, miközben valós társadalmi és környezeti hatást fejtenek ki, és közelebb kerülhetnek ESG céljaik eléréséhez. 
A nagyvállalatok vezetői gyakran inkább a jól ismert, nemzetközi jótékonysági szervezetek felé irányítják a támogatásokat, hiszen így érzik biztosnak, hogy az adományok megfelelően hasznosulnak.
„Azonban ezzel a munkatársak és a helyi közösségek kimaradnak a folyamatból, így elveszik az a lehetőség, hogy a vállalat saját működési környezetében is érdemi társadalmi hatást gyakoroljon” – magyarázta Bujdosó Arnold. A Sharity megalkotásában egy Big4 tanácsadó cég működött közre, szem előtt tartva azt a tapasztalatot, hogy a magyarországi adományozási rendszer nem elég átlátható és túlságosan bürokratikus.
„A nemzetközi tanácsadó céggel együttműködve kifejlesztettünk egy egyedülálló, innovatív applikációt, amely teljes transzparenciát tesz lehetővé. Tartalmaz egy úgynevezett »red flag« elemző rendszert is, amely automatikusan jelzi, ha egy szervezet adományfelhasználása kockázatosnak minősülhet. Ezzel sikerült elérnünk, hogy a nagyvállalatok bátrabban nyissanak a kisebb civil szervezetek felé is. A Sharity segítségével a támogatás odaítélésének lehetősége a fogyasztók és az ügyfelek kezébe került, természetesen az előre meghatározott keretek között. Ez növeli az ügyfél-elköteleződést is, hiszen az emberek általában azt a szervezetet támogatják, amelynek az ügye a legközelebb áll a szívükhöz, és ez gyakran egy helyi kezdeményezés” – fogalmazott Bujdosó Arnold.
Elsőként a Synlab, majd mások mellett a JYSK is felismerte, hogy ezzel a módszerrel a hirdetéseik nemcsak széles rétegekhez jutnak el, de egy jó ügy támogatásához is hozzájárulnak. Mindeközben növelik ismertségüket és pozitív megítélésüket az adott térségben.

A Sharity és a JYSK legutóbbi közös kampányában összesen 1 millió forint értékű adomány gyűlt össze, a versenyben 14 civil szervezet vett részt, a szavazásban a támogatást az 5 legtöbb szavazatot összegyűjtő szervezet között osztották szét. A Sharity adományozási modelljének sikere megalapozta, hogy a Magyar Marketing Szövetségen belül létrejöjjön az Impact Tagozat, amelynek vezetője Bársony Farkas, a Sharity társalapítója és elnök-vezérigazgatója. A szakmai közösséghez eddig 30 MMSZ vállalati tag csatlakozott.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.