Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2013. november 28., csütörtök

Az MSZP fővárosi frakcióvezetőjének november 28-i, személyes politikai támadása kapcsán a BKK kötelességének tartja, hogy a közvéleményt tájékoztassa a futó villamostender részleteiről, azonban a közbeszerzési törvény előírásai szerint folyamatban lévő eljárásról csak igen korlátozottan tudunk információkat közölni, emellett köztulajdonú társaságként nem tudunk és nem is kívánunk politikai közleményháborúba keveredni. Mindezekre tekintettel kizárólag a tényeket kívánjuk rögzíteni.

1. Sok éve tudott, hogy az 1-es és 3-as villamosok felújítása vagy a budai villamosvonalak összekapcsolása (Budai Fonódó projekt) csak úgy finanszírozható uniós forrásokból, ha az akadálymentesség követelményeit kielégítő és a vonalak szolgáltatási színvonalát, vonzerejét növelő új járművek is érkeznek. Mégis, 2010 ősze, a mai városvezetés hivatalba lépése és a BKK létrejötte előtt a Főváros ilyen tartalmú uniós pályázatot nem nyújtott be, ilyen tárgyú tendert nem indított. Ha akkor elindul ez a beszerzés, mára elindulhatott volna az új villamosok leszállítása. A Fővárosi Közgyűlés 2011-ben döntött a projekt benyújtásáról.

2. Az új villamosok és trolibuszok beszerzésére irányuló fejlesztés európai uniós támogatási szerződését, mely a tender indításához fedezetet biztosított, a sajtó nyilvánossága előtt Tarlós István főpolgármester és dr. Völner Pál államtitkár 2012. december 19-én írta alá. Ezt követően a BKK haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket a tender megjelentetése érdekében, megkezdődött és sikeresen lezárult a KIKSZ és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ilyen eljárásoknál kötelező minőségbiztosítási folyamata és ezt követően azonnal, 2013. február 15-én a tender felhívása az európai uniós közbeszerzési értesítőben megjelent. A Fővárosi Önkormányzat vagy a BKK miatt tehát egyetlen napot sem késlekedett a közbeszerzési eljárás kiírása, az ezzel kapcsolatos állítások hamisak.

3. A tenderfolyamatban a BKK a törvényi határidőkre figyelemmel járt el, az ajánlattevők által folyamatosan kért határidő-módosításoknak ésszerű határokon belül eleget tett, éppen a verseny szélesítése érdekében, illetve a törvényben előírt hiánypótlási lehetőségeket biztosította. E két fenti körülménynek is köszönhető,  hogy négy érdemi ajánlat is érkezett a tenderre, melyek közül kettő (illetve, ha a jelenleg még zajló újraértékelés alapján a Skoda ajánlata érvényes lesz, akkor három) érvényes ajánlat közül tudta/tudja a döntéshozó a nyertest kiválasztani.

Az ajánlattevői kérdések megválaszolását követően a tenderbontás 2013. május 30-án volt. A beérkezett ajánlatok elbírálása a többszöri, rendkívül alapos, a közbeszerzési törvényben előírt hiánypótlás után fejeződött be, a BKK Igazgatósága (50 millió forint feletti közbeszerzési eljárások esetén a döntéshozó nem a BKK vezérigazgatója, hanem a társaság Igazgatósága) eljárást lezáró döntését augusztus 23-án küldtük meg az ajánlattevőknek.

Ezt érdemben megelőzte a jogszabályok szerint uniós támogatásból zajló közbeszerzéseknél kötelező Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közbeszerzési Felügyeleti  Főosztályának minőségbiztosítása, mely keretében a közbeszerzési értékelési folyamat során keletkezett összes dokumentum jogi felülvizsgálata megtörtént, továbbá az előterjesztett döntési javaslat EU közbeszerzési jogi szempontoknak való megfelelősége is alátámasztásra került. Ennek nyomán az NFÜ által kiadott minőségbiztosítási tanúsítvány  igazolta a BKK döntésének megfelelőségét. Fontos rögzíteni, hogy a minőségbiztosítás BKK-n kívülálló folyamatának jelentős időigénye is szükségszerűen jelentkezett.

Fel kell hívnunk a figyelmet, hogy ilyen komplexitású eszközök versenyeztetési, közbeszerzési folyamata az EU tagállami tapasztalatokat ismerve sehol sem kevesebb 10-14 hónapnál, mely időigényt Magyarország esetében az EU támogatást folyósító szervek folyamatba épített ellenőrzése tovább növel. Sem Budapest Főváros, sem más önkormányzati, vagy állami irányítás alatt álló tömegközlekedési szolgáltatók korábbi tapasztalatai nem igazolják, hogy a BKK eljárásának időbeli átfutása meghaladná a szokásos és szükséges mértéket. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a BKK nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a projektfejlesztés indításának elmaradása miatt keletkezett több éves lemaradást csökkentse.

4.  A BKK fent említett, a közbeszerzési eljárást lezáró döntését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megvizsgálta és szabályossági tanúsítványt adott ki. Ennek eredményeként a tender nyerteseként a BKK Zrt. a spanyol CAF-ot hirdette ki, az eljárást lezáró döntés értelmében a Skoda ajánlatát érvénytelennek találta.  Ezt követően a Skoda jogorvoslati kérelme nyomán a Közbeszerzési Döntőbizottság a Skoda számára további hiánypótlási lehetőségek biztosítását kérte és az eljárást lezáró döntést megsemmisítette, amely valóban több hónap késedelmet okoz az eljárásban, hisz ez a folyamat jelenleg is zajlik.

A BKK Zrt. a közbeszerzési törvényt maradéktalanul betartva fog és kíván eljárni, és e tekintetben igen szokatlannak találjuk a közlemény formájában történő nyilvános nyomásgyakorlást, melyet a jogszabályi előírásokra tekintettel nincs lehetőségünk figyelembe venni.

Budapesti Közlekedési Központ

Authors: BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.