Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Reagálva a DK képviselőjének, Gy. Németh Erzsébetnek a Red Bull rendezvénnyel kapcsolatos bizottsági határozatot durván bíráló, a főpolgármestert és a Városházát támadó, ismételt nyilatkozataira mellékelten közöljük a 2004-2009 közötti, SZDSZ-MSZP – ha úgy tetszik, Demszky-Gy. Németh – kurzus említett rendezvényre vonatkozó, sorozatos díjmentes hozzájárulását bizonyító feljegyzést, és az azokhoz tartozó időbeli fővárosi határozatokat (melyeket – amint látható – esetenként az augusztus 20-i ünnepség keretei között tüntettek fel).

Tarlós István

Budapest Főpolgármestere

RED BULL AIR RACE-SZEL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK

SZDSZ-MSZP kurzus, 2009: a Bizottság a terület használatához díjmentesen járult hozzá 2009.08.07-2009.08.26 között. A rendelkezésre álló iratok alapján (Miniszterelnöki Hivatalt Vezető Miniszter levele) megállapítható, hogy a Red Bull Air Race verseny az augusztus 20-i állami ünnepség részeként került megrendezésre. A MeH az általa legfoglalt területeket átengedte használatra a versenyt lebonyolító cégnek. A lebonyolítás annyira problémás volt, hogy a Fővárosi Önkormányzat vizsgálatot indított az ügyben, annak tisztázása érdekében, hogy tisztázza az általa engedélyezett közterület-használat körülményeit. (felmerült többek között, hogy a Lánchídon és a Duna – partokon közterületi reklámok kerültek engedély nélkül elhelyezésre., illetve a hangszórókon promóciós anyagokat sugároztak.) 2010.03.10-én a városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság megállapította, hogy a MeH a fővárosi tulajdonú területeket jogosulatlanul használta reklámozásra és adta tovább vendéglátóipari tevékenység folytatására.

SZDSZ-MSZP kurzus, 2008: a kérelmező a Miniszterelnöki Hivatal, a területet 2008.08.08-23 között díjmentesen kapta meg a Red Bull lebonyolításához, a vendéglátásra szolgáló területet is díjmentesen kapta meg a bizottságtól.

MSZP-SZDSZ kurzus, 2007: a bizottság a Red Bull Hungária Kft részére rendezvény megtartására a területet használatához ingyenesen járult hozzá, a vendéglátáshoz 100% díj megfizetésével járult hozzá.

Demszky-Gy. Németh kurzus, 2006: a kérelmező a Miniszterelnöki Hivatal, 2006. évi augusztus 20-ai állami ünnep megrendezése 11.833 m2-en közterület-használatához Budapest több helyszínén 2006.08.07-2006.08.23-ig díjmentesen járult hozzá a bizottság, (a Red Bull augusztus 19-20-án került megrendezésre)

Demszky-Gy. Németh kurzus, 2005: a kérelmező a Miniszterelnöki Hivatal, 2005. évi augusztus 20-ai állami ünnep megrendezése 11.833 m2-en közterület-használatához Budapest több helyszínén 2005. 08. 08. és 2005. 08. 22díjmentesen járult hozzá a bizottság, (a Red Bull augusztus 20-án került megrendezésre)

Demszky-Gy. Németh kurzus, 2004: a kérelmező a Miniszterelnöki Hivatal, 2005. évi augusztus 20-ai állami ünnep megrendezése 11.833 m2-en közterület-használatához Budapest több helyszínén 2004.08.14-2004.08.21-ig díjmentesen járult hozzá a bizottság, (a Red Bull augusztus 20-án került megrendezésre)

A Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság vonatkozó határozatai itt tölthetők le.

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.