Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete (NPRSZ) közös szervezésében valósult meg a Protokoll és diplomácia című időszaki kiállítás, mely 2020. január 23. és május 31. között látogatható a múzeumban. A kiállítás megnyitóján, beszédet mondott Gy. Németh Erzsébet, Budapest Főváros Önkormányzatának főpolgármester-helyettese is.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes köszöntője az alábbiakban olvasható:

Tisztelt Nagykövet Úr!

Tisztelt Protokollfőnök Úr, Ezredes Úr!

Tisztelt Igazgató Úr!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy egy kicsit beszéljek arról, amihez igazán értek, a politikáról. A politikának arról a részéről, ami ehhez a páratlan kiállításhoz is kapcsolódik, a politika rangjáról.

Nem azért lettem politikus, hogy vörös szőnyegen sétáljak, vagy hatalmas fogadásokon vegyek részt, nem is azért, hogy nemzetközi delegációknak nyújtsak át míves képzőművészeti alkotásokat. Azért lettem politikus, hogy a lehető legjobb tudásom szerint képviseljem azokat az embereket, akik dolgoznak a családjukért, a gyerekeikért, hogy szolgáljam és segítsem azokat, akiknek a hangja nem hallatszik a tömegben. Ennek a szolgálatnak vannak külső és persze belső szabályai egyaránt, ezek megtartása mindannyiunk érdeke. Ezt szem előtt tartva én is nagy örömmel teljesítem protokolláris feladataimat.

A tárgyak, amik között Önök most sétálni fognak, a politika rangját hivatottak megjeleníteni, és politika alatt nem a hatalom gyakorlását, hanem a közösségért végzett munkát értem.

Minden itt látható tárgyban az adott nemzet, a felajánló közösség ereje mutatkozik meg.

A tisztelet, aminek a protokoll szabályrendszere teremti meg a közös nyelvét, mindig a közösségé. Ezért fontos ez a kiállítás nekünk politikusoknak is, mert arra emlékeztet, hogy minden gesztusunk és mondatunk számít, minden alkalommal, amikor a nyilvánosság elé lépünk, méltónak kell lennünk azokhoz, akik minket megbíztak.

Ma este nemcsak a politikai közösségek protokolltárgyaiból kaphatnak ízelítőt, hanem betekintést nyerhetnek a katonai, az egyházi és a sportprotokoll világába is. Külön öröm, hogy a Főváros, melyért hosszú ideje dolgozom, megmutatkozik arról az oldaláról, hogy megkerülhetetlen rangja, és így felelőssége is van a protokollban.

Biztos vagyok benne, hogy én magam rengeteg újfajta tudással gazdagodva érek majd haza ma este, és bízom benne, hogy Önök is hasonló élményekkel távoznak majd!

Köszönöm a figyelmüket!

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.