Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar nemzet jövője a gyerekeken áll, ezért a legfontosabb feladat a kedvezőtlen demográfiai helyzet megváltoztatása, a magyar kormány pedig az utóbbi években ezen dolgozik - hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn Palicson, ahol a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve keretében babacsomaggal ajándékozott meg 80 vajdasági családot.

Hozzátette: fontos, hogy mindenhol minél több gyerek szülessen, ehhez pedig az kell, hogy a társadalom felfogása alapvetően átalakuljon. A kormány feladata pedig az, hogy minél több olyan intézkedést hozzon meg, amelynek köszönhetően formálható a szülők véleménye, illetve olyan kedvező társadalmi, gazdasági és politikai körülmény jöjjön létre, hogy az emberek akarjanak is minél több gyereket vállalni. Ez nemcsak Magyarországra, hanem az egész Kárpát-medencére vonatkozik - tette hozzá. 

Emlékeztetett arra, hogy a tavalyi év a külhoni magyar családok éve volt, és ezt folytatva hirdette meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2019-re a külhoni magyar gyerekek éve programot. Tavaly a Köldözsinór Program keretében a határon túli magyarságra is kiterjesztették az anyasági támogatást és a babakötvényt, idén ezt egészítette ki a Nemzetpolitikai Államtitkárság a babacsomaggal, amelyre minden olyan külhoni magyar család jogosult, amely 2018-ban igényelte az anyasági támogatást. Olyan használható csomagot állítottak össze a külhoni gyerekek számára, amellyel a szülők az első időszakot könnyebben tudják venni - hangsúlyozta az államtitkár. 

A családok támogatásán, illetve a gyermekvállalás ösztönzésén már több mint nyolc éve dolgozik a kormány - magyarázta Potápi Árpád János -, és a kedvező jelek már meg is mutatkoznak. Ha ezen az úton tudunk haladni, a remények szerint 2030-ra megáll a magyar népességfogyás, és ezután növekvő tendencia tud elindulni - részletezte.

A politikus végül örömének adott hangot, hogy a külhoni magyar pártok elfogadták azt a kezdeményezést, hogy a politikájuk középpontjába a magyar családok támogatását helyezzék. Külön köszönetet mondott a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) és a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsnak, hogy vállalták, a jövő középpontjába a magyar családokat és a gyerekeket állítják. 

Pásztor István, a VMSZ elnöke rövid beszédében rámutatott, a vajdasági politika meggyőződése, hogy a Vajdaságban, a szülőföldön van magyar jövő, és minden intézkedésnek e jövő elérését kell szolgálnia.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.