Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar gazdaság Európa élmezőnyében van, teljesítménye az elmúlt évekhez hasonlóan, 2019-ben is dobogós helyet ért el, meghaladta a kormány és a Pénzügyminisztérium (PM) várakozását - kommentálta Varga Mihály pénzügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gazdasági növekedési adatait.

Elmondta: a gazdasági növekedés a tavalyi negyedik negyedévben a PM által várt 4,2 százalékkal szemben 4,5 százalék lett, az év egészében pedig 4,9 százalék. A piaci konszenzus is 4,2 százalék volt.
Hozzáfűzte, hogy reggel 9 óráig hét ország adatait közölte az Eurostat, közülük az első Magyarország. Úgy vélte, nagy meglepetés nem lesz, ahogy ahhoz az elmúlt években hozzászokhattunk, az Európai Unió növekedése felett fog teljesíteni a magyar gazdaság, az első vagy második helyen.
A miniszter szerint 2020-ban inkább kívülről jöhetnek kockázatok, ezek között említette többek között a német autóipar nehézségeit, a koronavírus turizmusra, alapanyag-ellátásra, szállítási láncokra gyakorolt hatását, az Egyesült Államok és Kína, valamint az Egyesült Államok és Európa közötti problémákat, továbbá a világ jelentős eladósodását.
A tárca mindezekre figyelemmel, a korábbi 4 százalékról 3,5 százalékra korrigálta idei növekedési előrejelzését - mondta Varga Mihály.
A miniszter kifejtette, a növekedéshez a kormány intézkedései is hozzájárultak. Ezek között említette a 2016-ban a szociális partnerekkel kötött hatéves adócsökkentési és bérmegállapodást, amelynek köszönhetően csak tavaly mintegy 200 milliárd forint maradt a vállalatoknál. A 2018-ban elfogadott Versenyképesebb Magyarországért program elemei közül kiemelte a vállalati környezet javítását és a nyugdíj mellett foglalkoztatottak adómentességét. A gazdaságvédelmi akcióterv már bevezetett intézkedései is éreztették hatásukat. A növekedéshez hozzájárultak a lakhatást segítő intézkedések is, emellett jelentősnek nevezte a Modern városok program és a Magyar falu program keretében indult fejlesztések hatását is.
A miniszter elmondta: a piaci szolgáltatások a vártnál jobban járultak hozzá a növekedéshez, míg az ipar és építőipar teljesítménye gyengébb lett, de együttesen 4,5 százalékos növekedést hoztak a negyedik negyedévben. Hozzátette, az EU eddigi átlaga a negyedik negyedévre 1,1 százalék.
Varga Mihály szerint az ipar lassulása figyelmeztető jel. Az év egészében még 5,4 százalékkal nőtt az ipar, de jól látható, hogy az év második felében egyre inkább gyengült teljesítménye, sőt decemberben már negatív is volt, ezért nem árt óvatosabban tervezni az idei évre - mutatott rá. A magas bérkiáramlás, a lakossági fogyasztás és a beruházások továbbra is tartósan húzzák a növekedést. Az export a miniszter szerint jól teljesített, viszont látható, hogy az áruimport meghaladta az áruexport növekedését. Szerencsére a szolgáltatásexport - a turizmus, szállítási ágazat teljesítménye - jobb lett, így az exportoldalon sincs egyelőre komoly feszültség - mondta.
A kilátásokról elmondta, hogy a német autógyártók nehézségei egyre inkább érezhetők, a járműipar decemberi 10 százalékos csökkenése azt mutatja, hogy ez a magyar gazdaságot sem fogja érintetlenül hagyni. Olyan új beruházások vannak azonban az autóiparban is, amelyek növelik az ágazat általános kapacitásait. Az eddigi létszámleépítések és gyárbezárások Nyugat-Európában voltak, nem Közép-Kelet-Európában, e szempontból nem állunk rosszul - mondta a miniszter.
A növekedés elemei közül tartósnak nevezte a foglalkoztatás és a bérek növekedését, a nagyvállalati kapacitások bővítését és az uniós transzfereket.
A miniszter a 340 forint feletti euró/forint árfolyam kapcsán kérdésekre közölte: árfolyamkérdésekkel továbbra sem foglalkozik a kormány. A forintárfolyam változásából adódó következményekkel kell foglalkoznia, azzal, hogy az árfolyam hogyan hat az államháztartásra, a költségvetésre, ami nagyjából egyenlegsemleges. Az államadósság deviza részének kamatkiadása kapcsán lehetnek többletkiadások, a devizaarány azonban folyamatosan csökken, míg 2010-ben még 50 százalék fölött volt, most nem éri el a 20 százalékot - mondta a miniszter. A vállalatoknak Varga Mihály szerint nem az árfolyamszint, hanem az ingadozás jelenthet problémát.
A januárban rekordszintű, 4,7 százalékos inflációra reagálva azt mondta, a jegybankhoz hasonlóan azzal kalkulálnak, hogy a következő hónapokban mérséklődik a pénzromlás üteme. A nyugdíjasok nem szenvednek hátrányt, ha az infláció magasabb lesz, mint amivel a kormány kalkulált, novemberben megkapják a különbözetet.
A helyi iparűzési adó (hipa) átalakítását a Nemzeti Versenyképességi Tanács javasolja (az értékcsökkenési leírást, a k+f elszámolását és az adófeltöltés határidejét érinti). Ezek egyelőre javaslatok, a kormány annyit vállalt, hogy a javaslatokat megvizsgálja. A miniszter megjegyezte, a vállalkozások szempontjából nagyságrendi különbség van a központi és helyi adók között, míg tavaly a társasági adóból 300 milliárd forintot fizettek be, a hipából 827 milliárd forintot, amivel számolnia kell a kormánynak. A településekkel már elkezdték az egyeztetéseket - mondta. Hozzátette, az a céljuk, hogy mindenki számára kezelhető javaslat alakuljon ki, és arról döntsön a kormány. Közölte, egyelőre a háttérszámítások és hatásvizsgálatok zajlanak.

(forrás: mti.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.