Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarország egyike Európa parlagfűvel leginkább fertőzött területeinek, sokan mégsem veszik elég komolyan a problémát. Sipos Balázsi Ágnes, a parképítéssel és fenntartással foglalkozó Everling Viráglabor Kft. munkatársa arról beszélt, még most sem késő elkezdeni irtani a gyomnövényt, de néhány dologra kiváltképp oda kell figyelni.

A külterjes és az építkezési területeken sokan nem gondolnak bele, hogy a megbolygatott és parlagon hagyott földrészeken a parlagfű a legelső növény, ami megjelenik, mivel az üres területeken a pionír növények jelennek meg legelsőként, többek között ez az allergizáló növény. Pedig a hatályos jogszabályok szerint 2018-ban a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától függően a bírság 15 ezer forinttól akár 5 millió forintig is terjedhet. A súlyos büntetés megelőzhető, ha időben észleljük a gyomnövény felbukkanását.

Sipos-Balázsi Ágnes, a parlagfű irtására is szakosodott Everling Viráglabor Kft. munkatársa elmondta, a gyomnövény tavasszal jelenik meg a természetben, ilyenkor lehet leginkább elpusztítani.

„A parlagfű áprilisban kezd el csírázni, amikor vegyszerrel is könnyedén irtható.Későbbiekben már csak kaszálással. Fontos, hogy a föld felszínhez közel vágjuk el a növényt minél alacsonyabban, hogy ne tudjon elágazni és ezt a vegetációs időszakban minimum háromszor ismételjük meg” – magyarázta a szakember.

Mint fogalmazott, a parlagfű szezon idén körülbelül három héttel később indult a hidegek miatt, de a virágzása alapvetően július végétől októberig is eltarthat, és még ebben az időszakban sem késő nekilátni az irtáshoz.

Sipos-Balázsi Ágnes elmondta, míg 10-15 évvel ezelőtt sokan keverték össze a parlagfüvet más gyomnövénnyel, ma már nagyon ritka, hogy valaki ne ismerné fel, mégis általában nehezére esik az embereknek nekilátni a kaszáláshoz.

„Bár a feladat igazság szerint nem igényel speciális képzettséget, meglátásom szerint a fizikai munkákhoz,a rohanó életvitele miatt már kevésbé van ideje az embereknek, ezért vagyunk mi. Szívügyünk a parlagfű irtása, mert többen is allergiások vagyunk rá, benne vagyunk a gyakorlatban és gyorsabban is megcsináljuk. A megbízónak egyáltalán nem lesz vele dolga” – nyilatkozott.

Megemlítette, hogy mivel mindnyájan kertész végzettségűek, egyből felismerik a parlagfüvet, és igény szerint vidéken is vállalnak irtást.

Arról is beszélt, hogy esetenként befásulhatnak a gyomok szárai, ha évek óta nem gondozták a területet, ilyenkor pedig az sem mindegy, hogy milyen eszközzel mennek neki a területnek. Az erősebb parlagfüvet már nem damilos, hanem késes fűkaszával kell elvágni, az Everling Viráglabor Kft.-nek pedig minden szükséges eszköze megvan ahhoz, hogy maradéktalan munkát végezzenek, ezáltal biztosítva, hogy véletlenül se büntessék meg a tulajdonost.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.