Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2023. január 1-jétől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót. A naponta akár több órát is felemésztő adminisztrációs feladat a permetezési szezonban hatalmas terhet ró a gazdákra, amit sokan próbálnak áthárítani a növényorvosokra, holott ez nem az ő dolguk lenne. A sok tízezer embert érintő problémára egy egyedi fejlesztésű applikáció jelent megoldást, melynek segítségével csupán néhány gombnyomással rögzíteni lehet az adatokat, ezzel időt és pénzt spórolva.



Török Zoltán, az Agrárközösség ügyvezetője arról beszélt, a változtatásokkal kapcsolatban a legnagyobb fejtörést az okozza a gazdáknak, hogy év eleje óta a 10 hektárnál nagyobb összterületen gazdálkodóknak naprakész nyilvántartást kell vezetniük a szántóföldi kultúrában végzett rovarölő szeres kezelésekről.
„Az ilyen típusú kezeléseknél előírták, hogy a permetezést követő nap végéig be kell küldeni a Nébihnek az adatokat. Az intézkedés a fogyasztók érdekeit tartja szem előtt, a vegyszerfelhasználás ugyanis régóta sarkalatos kérdése az embereknek. A nyugat-európaihoz hasonló szabályozással az élelmiszerek nyomon követése sokkal valósabb képet mutat majd arról, hogy az adott termény mivel és mikor lett kezelve. Csakhogy ez óriási plusz terhet ró a gazdákra” – mutatott rá az agrárszakember.

Applikáció rá a megoldás
A problémára egy hiánypótló alkalmazás a megoldás, amivel az adatszolgáltatási kötelezettségek gyakorlatilag pár gombnyomással teljesíthetők, csak egy okostelefon kell hozzá.
„A gazdálkodó a művelet közben vagy végén egy lenyíló gördülő listából választhatja ki a kijuttatott növény védőszer típusát és dózisát. A rendszerben elhelyeztünk egy minőségbiztosítási ellenőrzési pontot, ami megelőzi a Nébih felületére történő beküldést. Ez azt jelenti, hogy növényorvos validálja munkaidőben az adatokat.” – magyarázta.
Hozzátette, hogy amennyiben ünnepnapon történik a kezelés, a szoftverbe épített automata a határidő utolsó percében akkor is beküldi az adatokat validálás nélkül, ha a növényorvos azt nem tudta ellenőrizni. Ezáltal az adatszolgáltatást teljesíti a gazda, és a legsúlyosabb növényvédelmi bírságot biztosan elkerüli.
A szakemberek figyelmeztettek, a jelenlegi tervek szerint 2024-től az e-gazdálkodási napló is beáll a sorba, vagyis az összes mezőgazdasági művelési területen elvégzett feladatot be kell majd rögzíteni. Az alkalmazást ennek fényében továbbfejlesztik majd, így a gazdálkodók az összes műveletet egy helyen tudják majd kezelni.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.