Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 Kedvező adózási feltételeket, csökkenő adminisztrációs terheket és a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet biztosít az őstermelők számára az Országgyűlés által kedden elfogadott családi gazdaságokról szóló jogszabály - közölte kedden a parlamenti szavazást követően Nagy István agrárminiszter.

 A tárcavezető az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy az új jogszabály célja a családi gazdaságok erősítése, a generációváltás támogatása és a termelők együttműködésének ösztönzése. A hazai élelmiszergazdaság gerincét adó 290 ezer őstermelő és 83 ezer családi gazdaságban dolgozó termelő 2021. január 1-től három működési forma közül választhat, így maradhat őstermelő, alkothat őstermelők családi gazdaságát vagy családi mezőgazdasági társaságot.
     Nagy István emlékeztetett: a kisebb őstermelők számára az adómentességi értékhatár növekszik és nem terheli majd személyi jövedelemadó az éves minimálbér ötszörösét kitevő bevételt, amely az idei értékekkel számolva 9,7 millió forintot jelent. Emellett az új szabályozás minden esetben a minimálbérhez köti az értékhatárokat, ezzel biztosítva a kedvezmények értékállóságát. A legkisebbeknek az éves minimálbér feléig még adóbevallást sem kell készíteniük, ami ebben az évben 966 ezer forintot jelent - tette hozzá.
    Kitért arra is, hogy az érintettek kedvezményes adózási értékhatára, átalányadó választásával is magasabb bevételig lesz lehetséges, amely 8 millió forint helyett az éves minimálbér tízszeresére nő, és a 2020-as adatok szerint eléri a 19,3 millió forintot. Az adóteher csökkentését szolgálja az is, hogy a jövőben az őstermelői bevétel számításánál nem kell figyelembe venni az e tevékenységgel összefüggő támogatás összegét.
    Az agrárminiszter szerint a bürokrácia csökkentését szolgálja az az új lehetőség is, hogy az őstermelői bevétel része lehet - 25 százalékos mértékig - a mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó kiegészítő tevékenység, például a falusi turizmus vagy a mezőgazdasági szolgáltatás nyújtása.
     Hangsúlyozta, hogy az új törvénynek köszönhetően jöhet létre az őstermelők családi gazdasága, amely komoly lehetőség a vidéki gazdálkodói családok megélhetésének és életszerű működésének érdekében. A családi gazdálkodási forma legalább két hozzátartozó mezőgazdasági termelő közös gazdálkodására alapulhat. A kedvezményes adózást lehetővé tevő átalányadózást a családtagok számának és az éves minimálbér tízszeresének szorzatáig tartó bevételig választhatják. Az értékhatár azonban legfeljebb a minimálbér negyvenszerese lehet, amely az idei adatokkal számolva több mint 77 millió forintot jelent.
     Kifejtette azt is, hogy a családi mezőgazdasági társasággá minősítés lehetőségét azoknak a vállalkozásoknak dolgozták ki, akik már kinőtték a helyi termelés kereteit és országos, sőt nemzetközi szinten is mérhető üzemmé fejlődtek. A családi mezőgazdasági társaságok fejlődését azzal segíti a jogszabály, hogy a társas vállalkozás tagjai mentesülhetnek a személyi jövedelemadó alól a termőföld használati jogosultságának, valamint a mezőgazdasági támogatás átengedése, továbbá a termőföld-vásárlással kapcsolatos jelzáloghitel törlesztése címén, legfeljebb 50 millió forintig.
     A jogszabály külön rendelkezéseket tartalmaz a méhészek számára, amely a kormány egyértelmű elköteleződését bizonyítja a biodiverzitás védelme mellett. A méhész őstermelők személyi jövedelemadó mentessége nem a minimálbér ötszörösét, hanem tízszeresét elérő bevételig lehetséges. Ez a kedvezmény a 2020-as értékeket figyelembe véve meghaladja a 19 millió forintot - emelte ki a tárcavezető.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.