Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2013. december 18., szerda

image

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1933. december 16-án indult el Budapesten 7-es jelzéssel az első trolibuszjárat a Vörösvári út és az Óbudai Temető között. A mára 73,6 km-esre bővült hálózatban jelenleg 149 trolibusz közlekedik 15 vonalon. A Közlekedési Múzeumban megnyílt kiállítás a kezdetektől napjainkig mutatja be a budapesti trolibusz-közlekedés fejlődését és jelenlegi helyzetét.

A kiállítás megnyitóján Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója kiemelte, hogy a Főváros vezetése és a BKK számára egyaránt fontos a meglévő hálózat fenntartása, ésszerű bővítése és vonzerejének növelése. Ehhez elengedhetetlen a jelenlegi járműpark  csendes, környezetkímélő, önjáró trolibuszokkal való bővítése, ezért a meglévő járművek felújításán túl a BKK az európai uniós forrásokat is igénybe véve 24 vadonatúj trolibusz beszerzéséről döntött, amelyek 2014-ben állhatnak szolgálatba.

imageA BKK vezérigazgatója nyitóbeszédében azt is jelezte, hogy tervben van a jelenlegi torilhálózat kisebb bővítése, mely szerint a 77-es trolibusz vonalát meghosszabbítanák a Baross térig, a 74-es trolibusz végállomása pedig a Deák Ferenc térre kerülne. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a technológia rohamos fejlődése következtében a trolik szerepét egyre inkább az elektromos buszok veszik át, ezért a jelenlegi felsővezeték-hálózat nagymértékű bővítése, új hálózat kiépítése már nem gazdaságos. A környezetbarát, zéró emissziós elektromos buszok a budai utcákon is vonzó közlekedési alternatívát jelentenek majd.

image

A Budapesti Közlekedési Központ – az I. kerületi önkormányzattal együttműködve – Budapest történetében először írt ki közbeszerzési eljárást elektromos buszokra, hogy fokozatosan lecserélhesse az évek óta megbízhatatlanul üzemelő Ikarus 405-ös midibuszokat. Ha a most kiírt tender eredményes lesz, várhatóan 2015-ben hét új, alacsonypadlós környezetkímélő korszerű midibusz áll forgalomba a Budai Várban.

Authors: BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.