Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nyitott zsinagóga, városi séták, százéves fotók és utcafesztivál - koncertek, gyerekprogramok, piac - várja az érdeklődőket az idei Judafesten, a Kazinczy utcában és környékén csütörtöktől vasárnapig.

A tizenegyedik alkalommal megvalósuló fesztivál az idén négy napig tart: június 10-én, vasárnap a Bálint Ház szervezésében a megszokott módon változik át látványos forgataggá a VII. kerületi Kazinczy utca egy teljes napra, emellett már a megelőző napokban is számos programon keresztül pillanthatnak be az érdeklődők napjaink zsidó kultúrájába a belvárosi bulinegyedben.

Június 7-én, csütörtökön este filmvetítéssel indul a programsorozat, majd június 8-án pénteken a Hősök zsinagógájában és a Dohány utcai zsinagógában mindenki számára nyitott istentisztelet zajlik és a fesztivál látogatói vezetett sétákon vehetnek részt az épületekben.

Június 9-én, szombaton az erzsébetvárosi zsidónegyed titkait felderítő vezetett sétákon vehetnek részt az érdeklődők - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Végül június 10-én, vasárnap, ahogy a Judafest alkalmával mindig, egy napra benépesül a Kazinczy utca: két színpadon egész nap ingyenes programok, koncertek, kóstolók és utcai vásár várja a látogatókat.

Vasárnap este négy zsidó és négy nem zsidó civil szervezet ételkóstolót és adománygyűjtést szervez a Kazinczy utcában, rámutatva arra, hogy a problémák nem állnak meg a kultúra és a vallás határainál, így a megoldások is csak közösen, együttműködve születhetnek meg.

A fesztivál újdonsága a Judafest és a Fortepan együttműködése: az online fotóarchívum ForteGo alkalmazásának segítségével most a zsidónegyedben sétálók azonnal láthatják telefonjukon az elmúlt 100 évben ott készült fotókat. Emellett a belvárosi utcák, épületek mai állapotát is megörökíthetik, majd a fotókat beküldve pályázaton vehetnek részt.

Az idén a fesztivál díszvendége a magyar ajkú zsidóság lesz, így képviselteti magát többek között a Mazsihisz Közép-Magyarországi Területi Csoportja (Kecskemét), a Kőszegi Zsidó Hitközség, Pécs, Kolozsvár, Komárom és a Magyarajkú Izrael. A Judafest szervezői a vallási sokszínűséget, a demokráciát és az egymásra odafigyelést támogatják a rendezvénnyel.

A program az American Jewish Joint Distribution Committee által alapított Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány támogatásával jön létre.

A rendezvényről további információ a www.judafest.org oldalon érhető el.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.