Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Tavaly az ITAKA szervezésében a Törökországba és Albán tengerpartra utazók mintegy 12%-a érkezett a kelet-magyarországi régióból. Antalyát, valamint az albán Durrest és Golem környékét zömében családosok választják, így érthető, hogy számukra nehézséget okoz a budapesti kitérő. Ezért jött kapóra a tény: Debrecen speciális adottsága, a saját reptér…
Mivel egyre népszerűbb a török riviéra, az utazási iroda 2025 nyarától sűríti ide induló charter járatait. Budapestről heti három (szerda, szombat, vasárnap) közvetlen járat indul Törökországba, míg a járatsűrítésnek köszönhetően, Debrecenből hetente egyszer (vasárnaponként) száll majd fel repülő antalyai úti céllal. Így a Hajdúságban, illetve annak közelében élők az utazás kezdőpontját még inkább saját igényeikhez igazíthatják.
Azt már csak a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy a törökországi türkiz tengerpartnak is nevezett térség minden idelátogatónak tökéletes kikapcsolódási lehetőséget nyújt történelmi és kulturális látnivalóival, utánozhatatlan gasztronómiájával, lenyűgöző természeti szépségeivel és minden igényt kielégítő szállodáival.
Akik Horvátországot, Szlovéniát és Görögországot már oda-vissza ismerik és valami újszerű nyaralásra vágynak, azoknak érdemes az albán riviérát, Durrest és Golemet választaniuk, ahol 40 kilométernyi, hegyekkel ölelt kristálytiszta vizű tengerpart vár a turistákra. Aki kellőképpen feltöltődött a strandokon vagy a jóval intimebb pihenést nyújtó öblökben, kirándulást tehet az 1010 hektáron elterülő  Llogarai  Nemzeti Parkban, vagy meglátogathatja a környék legismertebb ortodox templomait.
A felmérések szerint egyre többen választanak egzotikus, nem a mainstream úti célok között nyilvántartott nyaralási célpontokat. Európában az egyik ilyen felfedezésre váró fehér folt Albánia. A repülővel útrakelőknek idén nyártól még könnyebb lesz Tiranába eljutni, hiszen Budapestről hetente két (hétfő és csütörtök), Debrecenből heti egy (hétfőnként) közvetlen charter járat indul Albánia fővárosába, hogy a kilencven perces repülés után gépünk már a fővárostól 20 km-re fekvő (albán származása okán Teréz anyáról elnevezett) reptéren landoljon.


A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.