Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Budapest, 2020. január 30., csütörtök (MTI) - Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester lemondását követelték a Fidesz és a Fidelitas helyi szervezete által meghirdetett, a VII. kerületi polgármesteri hivatal előtt csütörtökön tartott demonstráción.

  A tiltakozók, akik teljesen megtöltötték az Erzsébet körutat a városháza előtti területen, az ellenzéki politikus azon kijelentése ellen tiltakoztak, amelyben "rettenetes képződménynek" nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a demonstráción úgy fogalmazott: Niedermüller Péter mondatai azt bizonyítják, hogy "a keresztény szabadság elvesztése csupán egy kormányváltásnyira van tőlünk". Most már pontosan tudjuk, hogy Niedermüllerék Szent István ezeréves örökségét akarják eltörölni - figyelmeztetett a politikus.
Úgy vélekedett: félelmetes az, amit Niedermüller több millió honfitársunkról mondott. Ám, még félelmetesebb az, hogy utóbb megerősítette gondolatait, és nem kért bocsánatot, vagyis, amit mondott, azt úgy is gondolta - fűzte hozzá.
 A továbbiakban II. János Pál pápa szavait idézte, aki egy kommunista országból indulva azt üzente: "Ne féljetek!". Ezért bárki is fenyegesse a magyar keresztényeket, mi mindig ki fogjuk mondani, hogy nem félünk - hangoztatta.
 A keresztény emberek a szabad akaratot tartják a jóisten egyik legnagyobb ajándékának, ezért a keresztény ember csak demokrata lehet. Ám, aki a keresztények ellen uszít, az nem lehet demokrata - mondta Hollik István.
Bayer Zsolt újságíró, publicista beszédében kiemelte, ma a világban azokat a napokat éljük, amikor a "Niedermüller Pétereket" piedesztára emelik. Úgy folytatta: ma ugyanígy piedesztára emelik az erőszaktevőket, az őket mentegető bírákat, az iskolakerülőket és ott társaikat bántalmazókat, valamint a tanárverőket, és azokat, akik mindezért milliós kártérítést kapnak.
 "A határokat eltüntetni akarókat és a nyitott társadalomról hallucinálókat az isteni és természeti törvényeket semmibe vevőket, a férfiasság és a nőiesség tagadóit és üldözőit, a hagyományos család gyűlölőit, minden deviancia, betegség, torzlelkűség imádóit, a hagyományok leköpdösőit, az erő, a kiválóság és minden hierarchia tagadóit, a nemzeti lét gyilkosait manapság szintén piedesztára emelik. És ezeknek a szemében mi vagyunk a rettenetes képződmények" - fogalmazott.
Bayer Zsolt azt mondta: "a mi dolgunk az ellenállás, és annak kimondása, miszerint a bűn soha nem kérheti számon az erényt".     Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke arról beszélt, nem tűrhetjük, hogy ilyen gyűlöletkeltő politikus polgármesteri székben üljön, mert ha ezt engedjük, a balliberálisok miatt a közbeszéd ismét lejtőre jut.
A továbbiakban úgy fogalmazott: tudjuk, hogy mit várhatunk Niedermüllertől és Gyurcsánytól, emlékszünk arra, hogy miként gyalázták meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját és hogyan sodródtak kormányzásuk alatt devizahiteles családok a szakadék szélére.     Ezután feltette a kérdést: mit várhatunk azoktól a jogvédőktől, akik a tisztességes magyar emberek helyett a börtöntöltelékeket és a migránsokat védik Soros György pénzéből. "Hol van ilyenkor a TASZ és a Helsinki Bizottság" - kérdezte a szónok.
Illés Boglárka azt mondta: felszólítják az ellenzéket és Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy ne mosdassák tovább Niedermüller Pétert, és felszólítják a polgármestert, hogy vonuljon vissza a közélettől.
Azbej Trisztán, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára beszédében a többi között arról szólt, hogy ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, mert 260 millió keresztény ember szenved ártatlanul üldöztetést a hite miatt.
  Szavai szerint keleten a templomokat felrobbantják, a keresztény embereket meggyilkolják, nyugaton a templomokat bezárják, Magyarországon viszont felújítják azokat. "Nem engedhetjük, hogy embereket az identitásuk miatt üldözzenek" - hangoztatta.
 Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, a nagyobbik kormánypárt választókerületi elnöke felszólalásában a többi között arra is utalt, hogy Niedermüller Péter a kijelentésével megszegte polgármesterként az alaptörvényre tett esküjét, amely védi a keresztény értékeket.
 Bajkai István többször is "anarchista szövetségnek" nevezte a Demokratikus Koalíciót, amely "se nem demokrata, se nem koalíció" - mondta.
A tüntetésen a többi között magyar nemzeti színű, székely, lengyel és árpádsávos zászlókat lengettek, a magasba emelt molinókon a "No to rassism", illetve a "Nem akarunk rasszista polgármestert" feliratok voltak olvashatóak. A tömeg a többi között a "Gyurcsány takarodj!", "Mondjon le!", és a "Nem félünk!" rigmusokat skandálta. A demonstráció ideje alatt szünetelt a nagykörút érintett szakaszának forgalma.     A tüntetőket a polgármesteri hivatal elé kifüggesztett molinóra kiírt - Karinthy Frigyestől származó idézet - várta: "Sose voltam barátja faji elméleteknek: szerény nézetem szerint két ember közt nagyobb a különbség, mint két fajta között". A körút túloldalán néhány ellentüntető demonstrált, akik megafonba kiabált jelszavakkal és felerősített zeneszámokkal próbálták megzavarni a tüntetést.

(forrás: MTI)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.