Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói
Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a
Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is, szimfonikus
koncerttel készül az Aurevoir., sőt a közönség a legnevesebb kortárs magyar írókkal is
találkozhat az idén nagykorúvá érett intézményben.

 

A Müpa a korábbi évek gyakorlatától eltérően több szakaszban hirdeti meg a 2023/24-es évad
programját. A tavasszal bejelentett nevekhez most számos újabb csatlakozik, így október 6-tól már a
2024-es év előadásaira is válthatók jegyek.
Az elmúlt évek sikerlistáiról egyenesen a Müpa színpadára érkeznek a kortárs magyar irodalom
legtöbbet forgatott szerzői. A Literárium esteken nemcsak Tompa Andrea, és Szabó T. Anna, de az
elmúlt években a hazai kortárs irodalom egyik legkarakteresebb személyiségévé érett Krusovszky
Dénes is fellép. Itt láthatja először a közönség Grecsó Krisztián Időkirakó című műsorát, a Vers-
estek sorozaton pedig Szabó Lőrinc és Kányádi Sándor költészete kerül reflektorfénybe. A Müpa
Filmklub újabb fejezetet nyit a Woody Allen menetben, míg a Jazz Showcase-en a műfaj fiatal
tehetségei mellett idén Gyémánt Bálint, a New Fossils & Mathias Eick és az Àbáse koncertjei
színesítik az évadot.
A komolyzene rajongói is igazi csemegékre bukkanhatnak: a hagyományokhoz híven 2024-ben is
Fischer Ádám indítja a programok sorát Haydn remekművével, A teremtéssel, amelyben visszatér a
2023-as Bartók Tavasz közönségkedvence Benjamin Appl is. A világ tíz legjobb együttese közé
választott Chicagói Szimfonikus Zenekar, Riccardo Muti vezényletével lép fel, az elmúlt évtizedek
egyik legjobb Mozart-játékosa, a portugál zongoraművésznő, Maria João Pires pedig a brit
karmesterek vörös ördöge Daniel Harding, valamint a Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarával
kalauzolja a közönséget a 20. századi svéd zeneművektől a bécsi klasszikán át a német romantikáig.
Nagypéntek este csendül fel a zenetörténet egyik legjelentősebb egyházzenei alkotása, Bach Máté-
passiója, a régizene egyik legnagyobb presztízsű képviselője, a Francesco Corti vezényelte
Freiburgi Barokk Zenekar és a virtuóz kontratenor Philippe Jaroussky értő tolmácsolásában.
A Christina Pluhar vezette L’Arpeggiata, a Mozart iránt pedig különös affinitással rendelkező
Rolando Villazónnal és a nemzetközi operaszínpadokat meghódító Baráth Emőkével a főbb
szerepekben, koncertszerű előadásban hozza el az osztrák csodagyerek Il re pastore (A pásztorkirály)
című operáját.
A Vashegyi György vezette Nemzeti Filharmonikusok Puccini remekművét, a Manon Lescaut-t
mutatja be az olasz zeneszerző halálának századik évfordulóján. A Káel Csaba rendezte, félig
szcenírozott előadás boldogságra vágyó főhősnőjét a Puccini- és Verdi-szerepekben brillírozó olasz
szoprán, Monica Zanettin kelti életre. Kesselyák Gergely és a jövőre kétszáz éves Pannon
Filharmonikusok Mozart népszerű g-moll és Mahler talán legderűsebb hangvételű, IV. (G-dúr)
szimfóniája mellett az évad zeneszerzője, Orbán György legújabb kompozíciójának ősbemutatójára
is készül.
Tavasszal három kivételes művésznőt is köszönthetünk a Bartók Béla Nemzeti
Hangversenyteremben. Először korunk egyik legünnepeltebb orgonaművésze, a lett Iveta Apkalna
érkezik, aki kamaraestjére a trombitavirtuóz Boldoczki Gábort hívta partnerül, majd visszatér a Müpa
közönségének régi kedvence, Diana Damrau, aki műsorában a műfaj két magyar klasszikusa, Lehár
Ferenc és Kálmán Imre műveiből válogatott. Végre újra Magyarországon köszönthetjük a pekingi
születésű Yuja Wangot is, aki bensőséges szólóestéjén többek közt Beethoven, Scarlatti és
Sosztakovics zongoradarabjait szólaltatja meg.

A könnyedebb műfajok kedvelőinek is érdemes lesz várniuk a jövő évet. A világon a legtöbb
kategóriában Grammy-díjra jelölt zenész, az amerikai bendzsólegenda, Béla Fleck – aki Bartók Béla
után kapta keresztnevét – 2021-ben megjelent, Grammy-díjas lemezének dalaival és egy igazi all star
bluegrassegyüttes élén tér vissza Budapestre. A könnyűzene magyar képviselői is nagyon készülnek
már 2024-re: az Aurevoir. dalai a Szolnoki Szimfonikusok klasszikus hangzásával megtámogatva
kapnak új dimenziót, Henri Gonzo és zenekara, a Papírsárkányok vendégekkel kiegészülve,
neoklasszicista hangszereléssel mutatják be irodalmi ihletésű, idén tavasszal megjelent albumuk
dalait, a 21. század első nagy hazai tévés-zenés tehetségkutatójának sztárja, Oláh Ibolya pedig saját
zenekarával és a tőle megszokott őszinteséggel és zenei mélységgel érkezik a Müpába.
A Müpában mutatja be Én csépem című, bemutatkozó lemezét az új népiénekes-generáció egyik
legnagyobb tehetsége, Básits Branka, Sebestyén Márta pedig legkedvesebb zenészkollégáival és
pályatársainak időközben népzenésszé serdülő gyermekeivel – köztük a Söndörgő együttes tagjaival
– közös koncertjén bizonyítja be, hogy a népzene minden generációhoz megtalálja az utat.
A zene mellett a tánc is otthon van a Müpában, első ízben lesz látható a Fesztivál Színházban a
Győri Balett 2022 telén bemutatott darabja, a Peer Gynt. Velekei László egész estés koreográfiája
saját olvasatot kínál a 19. századi drámairodalom egyik legösszetettebb alakjáról. Visszatér a
Szegedi Kortárs Balett népszerű mesebalettje, a Hamupipőke, de újra látható lesz a Pécsi Balett és
Vincze Balázs klasszikus alapokra épülő kortárs koreográfiája, a Carmina Burana, valamint Feledi
János a Liszt Ünnepen debütáló, háromrészes táncetűdje is. Az új évben is műsoron lesz a 2023/24-
es évad együttesének választott Magyar Nemzeti Táncegyüttes két, ősszel bemutatott ifjúsági
előadása, a Végvárak, vitézek és az Éljen, Petőfi!, visszatér Csengery Dániel gyerekoperája, a Holle
anyó, és természetesen a Recirquel sikerdarabja, a Solus Amor sem maradhat el.
A most bejelentett előadásokra ezúttal is a Müpa+ hűségprogram tagjai vásárolhatnak elsőként
jegyet: platina szinten október 3-án, arany szinten október 4-én, ezüst szinten pedig október 5-én
10 órától veszi kezdetét az elővásárlási időszak. A hűségprogram alapszinten lévő tagjai, valamint a
nagyközönség számára október 6-án 10 órától nyílik meg a lehetőség, hogy jegyet váltsanak az új
előadásokra, személyesen a Müpa jegypénztárában, illetve online a www.mupa.hu oldalon.
A 2024-es év új programjairól a bővebben a következő linken olvashat: https://bit.ly/Mupa_2024



További információ:
Müpa kommunikáció
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.