Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Tévhit, hogy július-augusztusban nem tudnak a cégek kommunikálni.

Ugyan július-augusztusban mindenki a megérdemelt pihenést helyezi előtérbe, a marketingről egy pillanatra sem szabad elvonnunk a figyelmünket. Magdó Emil kommunikációs stratéga arról beszélt, hogy a nyár és a szokások megváltozása csupán annyit jelent, hogy újra kell gondolniuk a cégeknek a terméküket. A szakember azt javasolja: a járvány elmúlásával ismét érdemes visszatérni a humorosabb, játékosabb reklámokhoz.

Ahogy tavaly, úgy idén nyáron is mindenki pihenésre vágyik a bezártság után, a cégek pedig ilyenkor hajlamosak félvállról venni a marketinget. A leggyakrabban ezt azzal indokolják, hogy nehéz bármilyen kommunikációs ügyletet véghezvinni, hiszen a partnerrel, a felettessel, a tanácsadóval ilyenkor sokkal nehezebb és időigényesebb jóváhagyatni bármit a szabadságolások miatt.
„Van számtalan olyan technika, amit az előkészületi szakaszban meg lehet tenni. Felül kell vizsgálnunk, hogy milyen a termékünk, mit adunk el valójában, és mi az a sikeres módszertan, amivel eddig hatékonyan sikerült értékesíteni. Nyáron változik a piac, át is kell rá hangolódni, a vásárlói szokások megváltozásával pedig a termékünket újra kell gondolnunk. Erre jön rá idén, hogy az online kereskedelem megváltoztatta az eszközbeszerzést és a szükségletek kielégítését, tehát máshogy vásárolnak az emberek, mint korábban” – magyarázta.

A kommunikációs szakember felhívta rá a figyelmet, hogy mivel az emberek többségét már beoltották, találkozhatnak egymással, mehetnek rendezvényekre, így az offline marketing is újra előtérbe kerül. Erre érdemes felkészülni, a szórólapozással, az újsághirdetéssel ismételten érdemes számolni.

Időzített, humoros posztok

Magdó Emil azt javasolja, hogy nézzük meg a konkurencia kommunikációját, végezzünk kutatást arról, hogyan változtak az elvárások az adott területen.
„Még ha szabadságra is megyünk, előkészülhetünk néhány blogbejegyzéssel, cikkel, Facebook- vagy TikTok-poszttal, amit időzíthetünk a nyaralásunk időtartamára. Látjuk előre, hogy meddig tartózkodunk távol, de ez idő alatt automatikusan generálhatunk forgalmat a közösségi oldalakon vagy a honlapunkon anélkül, hogy a pihenés idején foglalkoznunk kellene vele” – fogalmazott.

Ezzel kapcsolatban azt is elmondta: nagyon fontos megtalálni, hogy mi az a folyamat, ami még működik nélkülünk, és mi az, amihez mindenképpen kellünk.
"A bátrabbak bevállalhatnak egy-egy humorosabb, játékosabb reklámot július-augusztusban. Az utóbbi bő egy évben rengeteg lelki kár érte az embereket, óvatosan kommunikált mindenki, de a mostani felfutó időszakban pozitív üzenetekkel felvidíthatjuk a vásárlóinkat, mosolyt csalhatunk az arcunkra” – zárta szavait Magdó Emil, aki kiemelte, hogy nyáron a megváltozott fogyasztási szokások miatt könnyebb magasabb áron értékesíteni még a legkisebb értékű termékeket is, ezért sem érdemes szabadságra küldeni a marketinget.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.