Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az esti meseolvasás mind a szülőre, mind a gyermekre jó hatást gyakorol, közös élményt jelent, kapcsolódási pontokat teremt. Azt már ismert, hogy a jó mesék fejlesztik a kicsik szókincsét, viselkedési modelleket, példákat állítanak eléjük, megoldási módszereket tanítanak nekik.

Arról kevesebb szó esik, hogy hogyan érdemes mesélni, mitől lesz a meseolvasás élmény mind a szülőknek, mind a kicsiknek? A kérdésre Szabó Ágnes, A Tulipán Csoport mesekönyvsorozat szerzője, Polgár-Nagy Ágnes pedagógiai-szakpszichológus és Rapatyiné Kovács Regina, óvodapedagógus válaszol.

A mesék a felelős szülők eszközeiként szolgálhatnak, hogy a gyermekek – életkorukból adódó – kihívásainak leküzdésében a kicsik segítségére siethessenek. Legyen szó az intézményekbe való bekerülés (bölcsőde, óvoda) miatti szorongásról, egy új testvér születéséről vagy a megszokott családmodelljük megváltozásáról (válásról, nagyszülő odaköltözéséről stb.), a mesék mankóként segíthetik őket. „A kisgyermekeknek támaszt jelenthetnek a legkritikusabb pillanatokban” – fogalmaz Rapatyiné Kovács Regina, óvodapedagógus. „Mivel a 3-6 éves korosztály sok esetben előzmények nélkül szembesül az intézményes közegbe lépésekor egy sor új kihívással, különösen fontos, hogy rendelkezésére álljanak pozitív minták, tapasztalatok, amelyekre támaszkodva legyűrheti a nehézségeit.”

Amit mi tapasztalatból és rutinból oldunk meg, abban a kicsiknek a mesék segítenek

„A mesék jelentőségét nem lehet kellőképpen hangsúlyozni” – véli Polgár-Nagy Ágnes pedagógiai-szakpszichológus. „A gyermek a mesén keresztül tanul és érez, mivel a mese megismertet, megértet, megéreztet, megéltet, feldolgoztat és örömöt ad a mindennapokban.” A szakember felhívja a figyelmet, hogy ennek a folyamatnak, élménynek a szülő is része kell, hogy legyen. „Egy képzeletbeli világ közös megismerése, egy kaland együttes átélése nem pótolható semmivel. Ezalatt a szülő megtapasztalja, hogy a kapcsolat közte és gyermeke között elmélyül, épül, pozitív érzelmi kapcsolódást eredményez. Sőt, közös nyelvet teremthet meg közöttük, a gyermekéhez kötődő későbbi nehézségek megoldásában is nagy szerep jut a közös tapasztalatoknak.”
Polgár-Nagy Ágnes ugyanakkor leszögezi, minden jó szándék ellenére át is lehet esni a ló túloldalára. „Nagyon fontos, hogy a gyerek számára a mese az átélés csodás élménye legyen, és ne érezze a tanítás, gyógyítás célját – kivéve, ha tanmesét olvasunk neki. Ezért lényeges, hogy a meseolvasás után, főleg, ha az esti mese, kerüljük a tanulságok levonását, az okítást, a visszaidézést, mert akkor pedagógusává válunk gyerekeinknek, és a mese eredendő funkciója elvész.

Szabó Ágnes, író-illusztrátor a saját gyermekeivel átélt tapasztalatainak birtokában olyan történeteket, eseményeket dolgoz fel, amelyekről tudható, hogy garantáltan bekövetkeznek a kicsik életében. „Kifejezetten az ő életükben fontos eseményeket jelenítek meg varázslatos megoldásokkal, tanulságokkal, amelyek a félelmeiket, bizonytalanságukat csökkenthetik.”

Ehhez saját bevallása szerint a szabad kisgyermeki fantáziát mozgósítja. „A gyermeki képzelet nem erősebb, intenzívebb a felnőttkorinál, hanem szabadabb. „Számukra az ellentmondások, mesés elemek nem lógnak ki úgy a világ rendjéből, mint a felnőtteknek. Ők a tökéletesség felé törekvő megoldásokat keresik mindenhol. A jó mesék, ahol győz a jó, sikerül megoldani a lehetetlent, és végül mindig feloldódik a feszültség nekik ugyanolyan fontos élményt jelentenek, mint nekünk a meglévő élettapasztalataink” – magyarázza a szerző. – „A Tulipán Csoport nyolc kisgyermekének kalandjain keresztül megismert helyzetek ismerősek lesznek majd a saját ovis létük alatt, viszont mire bekövetkeznek, a gyermekeknek már lesz egy saját élményük arról, mi vár rájuk, nem fognak félni az ismeretlentől.”

hirdetés

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.