Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

              

 

Befejeződött az elmúlt évtizedek legjelentősebb beruházása a Hungexpo-n. Ennek eredményeképpen teljesen megújult a több mint 70 ezer négyzetméteres fedett és a 36 hektáros szabad terület. Megépült az ország legmodernebb kongresszusi központja, ezzel a Hungexpo nagyot lépett előre Európa TOP rendezvényhelyszíneinek listáján. 

A most megvalósult beruházás több évtizedes hiányt pótol. Budapest már eddig is kiemelt célpontja volt a konferenciaturizmusnak, de megfelelő helyszín híján eddig csak korlátozottan tudott részesülni a minőségi turizmus egyik legfontosabb és nem utolsó sorban legjövedelmezőbb ágából, az üzleti turizmusból. A korszerű kongresszusi központtal és a teljes terület szükségszerű revitalizációjával a főváros lehetőséget kap gyakorlatilag bármilyen méretű nemzetközi kongresszus, konferencia befogadására, így elfoglalhatja a régóta megillető helyét a nemzetközi porondon. A fejlesztés kulcs eleme, hogy létrejött egy korszerű audiovizuális technikával felszerelt, 26 szekcióteremmel rendelkező, 2.000 fős plenáris ülésre is alkalmas kongresszusi központ. A plenáris ülésterem a jelenlegi legmodernebb, süllyeszthető Gala seats ülés-rendszerrel van felszerelve, amely lehetővé teszi, hogy a helyszín az igényeknek megfelelően rövid idő alatt átalakítható legyen.

A BERUHÁZÁS SZÁMOKBAN:

Világvároshoz méltó rendezvényközpont születése során két új, egy 9500 és egy 7500 m2 alapterületű pavilon épül a beruházás folyamán, illetve további 3 összesen több mint
32000 m2 alapterületű pavilon nagyobb mértékű felújításra kerül, ezekkel párhuzamosan 2 pavilon pedig kisebb felújításon esik át.

Budapest így Európa öt legfontosabb konferenciadesztinációja közé kerül.

3300 db belső és 840 db külső parkoló áll a látogatók rendelkezésére.

Az új épületek nyomot hagynak Budapest építészeti örökségében.

A Telekom az összes kiállítási és konferencia területen 5G GSM hálózatot hoz létre. Illetve egyedülálló tömegmonitoring rendszert épített ki a belső terekben, illetve a passzázson.

A Hungexpo beruházás kapcsán épül meg az egész telephelyet ellátó középfeszültségű elektromos hálózat kapcsolóberendezése az F1 épület pince szintjén. Ez az ország egyik legnagyobb nem energiatermelő/elosztó/ipari felhasználású kapcsolóberendezése.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.