Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Célirányos ellenőrzést tartott a Nébih és a Zalai Megyei Kormányhivatal: találtak szabálytalan fuvarleveleket, rosszul rögzített illetve túlsúlyos rakományt, ám egyetlen olyan szállítmány sem akadt, amelyben a tűzifa külföldre szállítását szabályozó kormányrendelet előírásait megsértették volna.

Az országszerte megugrott tűzifakereslet nyomán a szállítások is megszaporodtak, ezért ismét közös ellenőrzést tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Zala Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága. Ezúttal – a jogkövető fakereskedőktől és a lakosságtól kapott pontos információknak köszönhetően – sokkal célirányosabbak voltak a hatósági rajtaütések – közölte honlapján a Nébih, hozzáfűzve, jó pár „ügyeskedő” akadt horogra.

 

Bár a legtöbb tűzifa-kereskedő és -szállító már ismeri és betartja a szabályokat, de mindig akadnak olyanok, akik kibúvókat keresnek

– írta a portál.

A Nébih beszámolt arról, hogy a Zala megyei ellenőrzések során néhányan rendkívül változatosan kitöltött dokumentumokkal, fakitermelési engedélyekkel, szerződésekkel igyekeztek meggyőzni az ellenőröket arról, hogy miért nem szükséges teljesen kitölteni a szállítójegyet. Próbálkozásuk sikertelen maradt: három szállítmány zár alá került, egy esetben a további forgalmazási tevékenységet is felfüggesztették a szakemberek, kilenc ügyfélnél pedig további hatósági ellenőrzés vált indokolttá.

A jogsértők között volt olyan tűzifaárus, akinek a rokonságát már korábban eltiltottuk a tevékenységtől, ám ez nem vette el a kedvét a megfelelő iratok nélküli szállítástól.

A razzia során sikerült lefülelni olyan szállítmányokat is, amelyekről okkal feltételezhető, hogy az eladó kereskedő tudott a vevője jogszerűtlen fakereskedelmi tevékenységéről, mégis segítette azt a saját eladásaival – tudatta a hatósági portál. Hozzátették: a szakemberek számos esetben intézkedtek a tűzifarakomány nem megfelelő rögzítése vagy túlsúly, több esetben ezek együttes fennállása miatt.

A hatóság felhívta a szállítók figyelmét, hogy nyitott, oldalfal nélküli járműveknél a menetirányra merőlegesen, keresztben felrakott tűzifa rögzítésére nem elég feszítőhevedereket alkalmazni, ez balesetveszélyes és szabálytalan megoldás. Ilyen esetben a hatóság a rakomány lerakását vagy lehetőség szerint annak átrakását rendeli el.


Általánosságban megállapították, hogy a lakossági tűzifaellátást végző tehergépjárművek műszaki állapota nem kielégítő Zala megyében, ráadásul a fuvarköltségek csökkentése érdekében jelentősen túlterhelik azokat, ami különösen balesetveszélyessé teszi a közlekedésüket. Ezek a mulasztások egyébként 2021 februárjától közigazgatási szabályszegésnek minősülnek, melyekhez a jogszabály jelentős mértékű bírságot rendel – figyelmeztetett a Nébih.

Kiemelték ugyanakkor: az ellenőrzés során egyetlen olyan szállítmányt sem állítottak meg, amelyben a tűzifa külföldre szállítását szabályozó kormányrendelet előírásait megsértették volna.

 

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.