Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Január elején nyílt meg Magyarország első, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező repülőtéri szállodája, a 145 szobás, 300 ember elszállásolására képes ibis Styles Budapest Airport Hotel, amelyet a WING Zrt. épített 3,2 milliárd forintért - mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A repülőtéri hotel megépítését hiánypótló fejlesztésnek nevezte a turizmus szempontjából, Európában ugyanis már szinte minden fővárosban vannak reptéri szállodák.     Noah Steinberg arról is beszámolt, hogy a szállodát úgy alakították ki, hogy az egyaránt megfeleljen az üzleti utak miatt Magyarországra érkezőknek, a turistáknak, a családoknak, magyaroknak és külföldieknek. Ezen felül a szállodát igénybe vehetik még a reptéren működő vállalatok dolgozói, a pilóták és a légi forgalomban dolgozó kollégák is.

Kiemelte: a szállodában étterem, bár és 250 ember befogadására képes konferencia részleg szolgálja a vendégek kényelmét.

Palotai Csaba, a szálloda igazgatója közölte, a 2-es terminál és a szálloda között 200 méter a távolság. A hotelben 127 úgynevezett standard szoba (16-19 négyzetméteresek), 10 junior suite (23-24 négyzetméteres) és 8 suite (33-34 négyzetméteres) szoba található, mindegyik légkondicionált és hangszigetelt - tette hozzá.

A helyszínen kiosztott közlemény szerint a szállodát a világ vezető utazási és lifestyle csoportja, az AccorHotels kelet-európai stratégiai partnere, az Orbis üzemelteti ibis Styles márkanév alatt.     A WING a magyarországi ingatlanpiac vezető, magyar magántulajdonban lévő vállalkozása jelentős projektportfólióval, befektetési tevékenységgel és ingatlanszolgáltatásra specializálódott leányvállalatokkal. A cég irodákat, ipari ingatlanokat, kereskedelmi célú ingatlanokat, szállodákat és speciális ingatlanokat fejleszt, Magyarország legnagyobb irodafejlesztője.

Az Orbis Hotel Group több mint 120 hotellel és közel 20 000 szobával a legnagyobb szállodahálózat Kelet-Európában  és valamennyi AccorHotels márka kizárólagos képviselője 16 országban, köztük Magyarországon - olvasható az eseményen kiadott közleményben.

 

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.