Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 A múlt heti rektori határozat értelmében megkezdik a tanévet a Színház és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) - közölte Upor László, SZFE szeptember végén távozó, rektori feladatokat ellátó rektorhelyettese az intézmény hétfői sajtótájékoztatóján.

Az esményen közölték: a miniszterelnököt kéri fel arra az egyetem távozó vezetése, hogy függessze fel az intézmény fenntartói jogait átvevő kuratóriumot.
    Közölték, az egyetemen továbbra is folytatódnak a tiltakozások, nem adják fel a korábbi követeléseiket, mert az SZFE közössége továbbra is ragaszkodik az autonómiához.
    Upor László közölte: kísérleti tanköztársaságot hirdetnek, amelynek tevékenységébe beleférnek a hagyományos oktatási egységek, a zárt és nyitott kurzusok, valamint az egyetem helyzetére reflektáló akciók is.
    Novák Eszter - szintén távozó - oktatási rektorhelyettes elmondta, hogy a fenntartói modellváltás folyamatából három dolog biztosan hiányzott: a szakértelem, a tisztesség és az emberség; a hallgatók ezért úgy érzik, "át vannak verve". Mint mondta, "az egyetem száz sebből végzik: jól finanszírozott hazugsággyár próbálja hónapok óta hitelteleníteni, értékeit alapjaiban kérdőjelezik meg, a korábban garantált autonómiáját teljesen elvesztette, a szenátus és a vezetőség lemondott, nagy mesterek, oktatók hagyták itt az elfogadhatatlan helyzetet".
    A kormány azonban azt üzente, hogy mindez nem az ő felelőssége, az egyetemet idén nyárig fenntartó innovációs tárca vezetője, Palkovics László pedig szintén nem vállalt felelősséget, ahogy a kuratórium "egyre hajmeresztőbb hazugságokat terjesztő" vezetője sem - mondta el az oktatási rektorhelyettes. Az SZFE ezért arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hallgassa meg az egyetem képviselőit, hallja meg azt a 400 művészt, akik még a fenntartóváltás előtt tisztességes "tárgyalást" kértek az egyetem számára, hallja meg az autonómia védelmében lemondott szenátus üzenetét, szólítsa fel a törvényalkotókat, hogy teremtsék meg az autonómia garanciáit a felsőoktatási törvényben, valamint vegye észre a rengeteg anyaországi, határon túli magyar és külföldi intézmény, szakmai szervezet, művész szolidaritását az SZFE-vel.
    Novák Eszter azt kérte a kormányfőtől, hogy függessze fel az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát és kezdjék el a folyamatot elölről, hiszen az SZFE felmentési idejüket töltő vezetői, az oktatók és a hallgatók fél éve készen állnak a párbeszédre.
    Mind a hallgatók, mind az SZFE dolgozóinak sztrájkbizottsága tartja magát követeléseihez, az új vezetőket és a fejük felett meghozott döntéseket nem fogadják el, az egyetem Vas utcai épületének blokádját ezért fenntartják - közölte a hallgatók képviselője.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.