Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Két gyártó klímaberendezését teszteli a BKV a 3-as metró kocsijain - írta a szerdai Magyar Nemzet.

    A lap kiemelte: a közlekedési vállalat szerint a járműveket felújító orosz cég hozzájárult a beszereléshez. A közbeszerzési eljárást majd csak akkor lehet kiírni, ha az üzemeltetési szempontból fontos összes információ összeáll. Azt nem tudni, hogy ez mikorra várható, és mennyibe fog kerülni a projekt - jegyezték meg.
    A BKV tájékoztatása szerint a kétféle klímarendszer működési elve között nincs különbség, a megvalósítás és a hosszabb távú üzemeltetés szempontjából viszont lehetnek eltérések.
    A megkötött szerződés értelmében az orosz cégnek bármiféle változtatáshoz hozzá kell járulnia, különben elvész a kocsikra adott harminc év garancia. A Magyar Nemzet érdeklődésére a BKV tudatta, hogy a Metrovagonmas jóváhagyta az ideiglenes klímarendszerek felszerelését.
    A lap úgy fogalmazott: nehéz megjósolni, mikor valósulhat meg Karácsony Gergely főpolgármester választási ígérete.
    Tavaly márciusban a városvezető úgy nyilatkozott: minden kocsit biztosan nem tudnak klímásra állítani, de a munkát el fogják kezdeni. Szavai szerint jó eséllyel már 2020-ban megindulhat a 3-as metró szerelvényeinek klimatizálása - idézte fel a Magyar Nemzet.
    A lap azt is megjegyezte, hogy néhány éve Karácsony Gergely pártjának, a Párbeszédnek a képviselői félmeztelenül utaztak az általuk szaunának nevezett metrón, és azt követelték az akkori városvezetéstől: érje el, hogy biztonságos és kényelmes legyen a budapesti tömegközlekedés, vagy mondjon le.
    A főpolgármester tavaly azt közölte, hogy a klímaberendezések beszerelése elsősorban nem anyagi kérdés, a forrás rendelkezésre áll a projektre.
    "A pénz tekintetében a kérdés csak az, hogy a költségeket lenyeletjük-e az orosz beszállítóval, a városnak járó kötbér terhére. Ennek érdekében jelenleg is pereskedünk" - írta Karácsony Gergely.
    A Magyar Nemzet érdeklődésére a BKV azt közölte, hogy az orosz gyártóval a kötbér miatt zajló per jelenleg első fokon folyamatban van.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.