Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket kedden Budapesten.

 

A Várkert Bazárban tartott rendezvényen a politikus kiemelte, március 15. büszkeséggel tölthet el – és kell is, hogy eltöltsön – minden magyart, hiszen ezen a napon arra emlékezünk, hogy olyan dicső, nemzetformáló tetteket volt képes véghezvinni a magyarság, amelyek elemi erővel mutatták meg a világnak a magyarok ösztönös szabadságvágyát, nemzeti összetartozását.


1848 márciusában, a népek tavaszán Budapesten is győzött a forradalom, a polgári Magyarország felülírta az akkorra már recsegő-ropogó feudális viszonyokat – jelentette ki a miniszter, hozzátéve: 175 évvel ezelőtt a márciusi ifjak forradalmával született újra – a már akkor is ezeréves hazában – a magyar nemzet, s született meg a polgári Magyarország. Szabad lett a sajtó – folytatta a miniszter -, lett Országgyűlés, közteherviselés és felelős minisztérium, ahogyan ezt a magyarok sokasága óhajtotta, akik egy nemzetként tűzték ki mellükre az azóta is hordott nemzeti színű kokárdát.

 

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, március 15. az a nap, amikor a reformkor magyar nemzettudatot felvirágoztató évtizedei beteljesedtek.

Most is és minden március 15-én megdobban a magyarok millióinak szíve az anyaországban, az elcsatolt nemzetrészeken, Erdélytől Kárpátalján át a Délvidékig és a diaszpórában az Egyesült Államoktól Ausztráliáig – hangsúlyozta.

Gulyás Gergely szerint a szabadságharc nyelvünk egyik legszebb és a magyarság történetének egyik legbeszédesebb kifejezése. Benne rejlik a magyarság tragédiákat elszenvedő, mégis túlélni képes, reményt keltő sorsa. Benne rejlik, hogy nekünk a szabadságot nem ingyen adják, nem örökül kaptuk. Számunkra a szabadság vágya magától értetődő, de a léte nem. Mert nekünk a szabadságért mindig meg kellett harcolnunk – mondta.


A miniszter felidézte, hogy 1848-ban nem volt elegendő a magyar szabadság kivívásához a forradalom átmeneti győzelme. „Az 1848-as forradalom vívmányait, a magyar szabadságot meg kellett védeni a Habsburgoktól, Jellasicsoktól, Windischgrätzektől és a cári csapatoktól. Az újjászületést és reményt hozó forradalmi szabadság napjai mindösszesen fél évig tartottak, amíg Jellasics – átlépve a Drávát – Budapest felé indult, hogy rendet tegyen a renitens Magyarországon” – magyarázta a tárcavezető, megjegyezve: ezzel vette kezdetét a szabadságharc vesztes, de mégis dicsőséges küzdelme.

„Oly korszak volt ez, amikor Kossuth egy szavára ezrek álltak honvédnek, olyan korszak volt ez, amikor a hazáért mindhalálig felkiáltás a mindennapi élet rendezőelve volt Magyarországon. Olyan kor volt ez, amikor Petőfi szavaival egy szóvá, egy érzelemmé olvadt össze a haza” – húzta alá.

A kitüntetettekhez fordulva a miniszter úgy szólt: „ami önöknek, a kitüntetetteknek az elmúlt évtizedek mindennapi munkája, az távlatosan visszatekintve kiemelkedő hozzájárulás a rendszerváltozás utáni magyarországi élethez”.


Az ünnepségen Gulyás Gergely átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Arany Érdemkereszt, a Magyar Ezüst Érdemkereszt, a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket, a Batthyány Lajos-díjat és a Magyary Zoltán-díjat, valamint miniszteri elismerő okleveleket.

Az eseményen részt vett Áder János, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke és Tarlós István miniszterelnöki megbízott, Budapest korábbi főpolgármestere is.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.