Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes anyák.

A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt egy évben már több mint kétezren éltek. A rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munkába - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

 A minisztérium közleménye szerint a kormány intézkedéseinek eredményeként az elmúlt években folyamatosan javult a kisgyermekes nők munkaerőpiaci helyzete. A 6 év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási mutatója 2010-hez képest jelentős, több mint tíz százalékpontos növekedéssel tavaly már megközelítette a 40 százalékot. A kismamák munkába állásához elengedhetetlen, hogy gyermekeik napközbeni ellátásáról könnyen elérhető, anyagi lehetőségeihez igazodó módon tudjanak gondoskodni.
    A kormány folyamatosan dolgozik a 3 év alatti gyermekek napközbeni felügyeletét segítő intézményrendszer fejlesztésén, a bölcsődék számának növelésén. A Családvédelmi akciótervben például 70 ezer új férőhely létrehozása a cél 2022-re. A munkahelyi vagy családi bölcsődei díjhoz nyújtott anyagi támogatás a keret kimerüléséig, de legkésőbb  2022 nyaráig nyújt átmeneti segítséget a magyar családoknak - írták a közleményben.
    Bodó Sándor elmondta, a legfeljebb havi 40 ezer forint támogatást azok a munkába visszatérő szülők kaphatják, akik gyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, hanem családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. A 20 hetesnél idősebb gyermeket nevelő szülők akkor vehetnek részt a programban, ha olyan településen vagy kerületben élnek, ahol nincs önkormányzati fenntartású bölcsődei ellátás, vagy az igénylők száma meghaladja a rendelkezésre álló férőhelyeket, emellett van bankszámlájuk és hozzáférnek az ügyfélkapuhoz.  
    Egy szülő több gyermek után is részesülhet támogatásban. Ha a gyermek elhelyezéséért fizetett díj 40 ezer forintnál kevesebb, akkor a támogatás összege megegyezik a bölcsődei havidíj összegével, ha több, akkor a szülőknek csak a különbözetet kell megfizetniük. A támogatás iránti kérelmet a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani, a szervezet honlapján kifejezetten erre a célra létrehozott felületen keresztül.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.