Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A népszámlálásban érintett mintegy ötmillió cím majdnem 43 százalékáról érkezett már be az interneten kitöltött kérdőív – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke pénteken online sajtótájékoztatón.

 

Vukovich Gabriella elmondta, péntek reggel hét óráig több mint 2,2 millió címről 4,7 milliónál is több személyi kérdőívet küldtek be online. Szinte minden magyarországi településről küldtek már be kérdőívet, az érintett települések aránya meghaladja a 99,9 százalékot.

 

A megyék közül Győr-Moson-Sopronban a legmagasabb a kitöltési arány (48,8 százalék), a második Pest megye (47 százalék), míg a harmadik helyen Fejér megye (46,1 százalék) áll. A megyei jogú városok esetében arányaiban Érdről érkezett be eddig a legtöbb kitöltött kérdőív (53,1 százalék a kitöltési arány), a második Székesfehérvár (52,6 százalék), a harmadik Veszprém (50 százalék).

Budapesten a kitöltési arány jelenleg 46,9 százalék, a fővárosi kerületek közül a XVII., a XVI., és a IV. kerület áll az első három helyen, mindegyikben meghaladja az 54 százalékot a kitöltési arány. Ezzel szemben az V., VI., VII. és VIII. kerületben nagyon alacsony ez az arány – ismertette.

Vukovich Gabriella felhívta a figyelmet arra, hogy már csak három napig, vasárnap éjfélig lehet kitölteni interneten a kérdőíveket, akik addig nem nyilatkoznak online, azokat október 17. és november 20. között számlálóbiztosok keresik fel.

Az online kitöltők nyereményjátékban vehetnek részt, naponta öt, 100 ezer forint értékű vásárlási utalványt sorsolnak ki

– tette hozzá.

A KSH elnöke elmondta azt is, hogy akiknek nincs internethozzáférésük, azok a közkönyvtárak, valamint a Digitális Jólét Program pontjainak számítógépeit is használhatják a kérdőív kitöltéséhez.

Kovács Marcell, a KSH főosztályvezetője, a népszámlálás projektvezetője kiemelte, hogy a népszámlálásban való részvételnek a leggyorsabb és legkényelmesebb módja az online kérdőív kitöltése, hiszen az a felület 0-24 órában működik, a belepes.nepszamlalas2022.hu oldal bármilyen internetkapcsolattal rendelkező mobileszközön keresztül elérhető, és a válaszadás egy 2-3 tagú család esetében körülbelül fél órát vesz igénybe.

Az adatok szerint jó néhány háztartásban elkezdték ugyan a népszámlálási kérdéseket megválaszolni, de nem értek a végére,

kitöltés közben mentették és visszazárták a kérdőívet. Fontos, hogy ezeket a kérdőíveket se felejtsék el, töltsék ki és küldjék be vasárnap éjfélig – hangsúlyozta a projektvezető.

Kovács Marcell szólt arról is, hogy a népszámlálás ügyfélszolgálatára sok megkeresés érkezett a kérdőív online kitöltéséhez szükséges belépési kóddal kapcsolatban. Új belépési kódot a belepes.nepszamlalas2022.hu oldalon lehet igényelni, ügyfélkapus azonosítás után. Aki rendelkezik ügyfélkapuval, igényelhet belépési kódot olyan rokonának is, akinek nincs ilyen lehetősége.

Az üresen álló lakásokkal kapcsolatban a projektvezető azt mondta, hogy mivel a népszámlálással együtt lakásszámlálást is végeznek, az üres vagy más célra – például orvosi rendelőként vagy ügyvédi irodaként  használt lakásokról is kell lakáskérdőívet kitölteni.

Kovács Marcell rámutatott arra is, hogy

a népszámlálással – a bejelentett lakcímtől függetlenül – az emberek valós élethelyzetét szeretnék felmérni, nem a hivatalos nyilvántartásokban szereplő adatokra kíváncsiak, hanem a tényleges, életvitelszerű lakóhelyekre.

Nem okoz problémát, ha esetleg valaki több lakcímen is kitöltötte a kérdőívet, mert a feldolgozáskor a duplázódásokat ki tudják szűrni – tette hozzá.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.