Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Már 1 millió 367 ezer 322-en küldték vissza a nemzeti konzultációs íveket, illetve válaszoltak az online felületen - mondta el Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője szerdán Budapesten újságíróknak.

A szóvivő emlékeztetett: a koronavírus-járvány nagyban befolyásolja a hétköznapokat, világszerte egyre nő a fertőzöttek száma, és a pandémiának várhatóan lesz második hulláma.
    Kifejtette: Magyarország a járvány első szakaszában sikeresen védekezett, mert a kormány időben hozta meg a szükséges intézkedéseket, a lakosság pedig fegyelmezett volt és együttműködő. Ennek köszönhető, hogy sikerült elkerülni a tömeges fertőzést és a sok ezer halálos áldozatot. A járvány gazdasági hatásainak kivédése is sikerült, a kormány egymillió munkahelyet megvédett és a magyar munkanélküliségi adatok a legjobbak közé tartoznak Európában.
     A nemzeti konzultáció a gazdasági szuverenitás megőrzéséről és a járvány elleni hatékony védekezésről szól - mondta Farkas Örs. Hozzátette: egyrészt olyan kérdésekben kérik ki az emberek véleményét, mint például a maszkviselés, a határok lezárása, a vásárlási idősáv vagy az ingyenes parkolás. Másrészt a második Soros-tervről, amely "gúzsba köti" az abban részt vevő országokat.
    Kiemelte: minden magyar család hétköznapjait érintő kérdésekről van szó, ezért kéri a kormány, hogy aki eddig nem tette, mondja el véleményét a hátralévő tíz napban. Emlékeztetett. hogy a konzultációs ívek leadásának határideje augusztus 15-e. Az eddig visszaküldött nemzeti konzultációs ívek, illetve az online felületen adott válaszok száma összesen 1 millió 367 ezer 322 - ismertette a szóvivő.
    Hozzátette: a baloldal ezúttal sem vesz részt az összefogásban, összegyűjti az íveket, akadályozza a védekezést, de ez - mint mondta - nem meglepő, nekik továbbra sem az emberek érdeke, hanem a bevándorlás és második Soros-terv számít, a magyar szuverenitás ellen dolgoznak.
    A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője beszélt arról is, hogy miközben erősödik a migráció, növekszik a magyar határhoz érkező migránsok száma, a bevándorláspárti baloldal azon dolgozik, hogy a migránsok akadálytalanul érkezhessenek Magyarországra.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.