Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az olimpiai és tízszeres világbajnok kerékpáros Gunn-Rita Dahle-Flesjaa a Mozgásvilág CST Tesztnap díszvendége lesz, 
ahol segítségével ötven világmárka sporteszközeit ingyenesen próbálhatják ki az érdeklődők.
 
Nem véletlenül nevezzük a sportolónőt a hegyikerékpározás királynőjének. Gunn-Rita Dahle-Flesjaa, minden idők legeredményesebb női hegyikerékpárosa, 
aki az állóképességi cross-country és maraton szakágakat uralta több mint két évtizeden át. 1995-ben, élete első UCI Hegyikerékpáros Világkupa versenyén harmadik lett. 
Egy évvel később, a hegyikerékpár olimpiai bemutatkozásánál 14 másodperccel maradt le az éremről. Első világbajnoki címét 2002-ben szerezte, 
2004-ben pedig olimpiai bajnok lett. Pályafutása során cross-country szakágban négy, maraton szakágban hat világbajnoki aranyérmet nyert, a cross-country összetett világkupát sorozatban négyszer hódította el. Utolsó világbajnoki címét 2015-ben, 42 évesen, kisfia születése után szerezte, de még 2017-ben is dobogón állt. 23 éven át tartó, páratlan versenyzői pályafutására csak tavaly, 45 évesen tett pontot.
 
A rendezvény egyedülálló lehetőséget kínál ötven világmárka, köztük a legmenőbb kerékpárok kipróbálására. 
A jubileumi esemény díszvendége a Merida márkanagykövete, vagyis a norvég hegyibringás legenda, Gunn-Rita Dahle-Flesjaa lesz, aki maga is tesz majd néhány tesztkört a látogatók társaságában. 
A norvég sztár mellett hazánk legjobb női tereptriatlonistájától, Poór Brigitta többszörös világkupa futam győztestől, és a legjobb férfi hegyikerékpárostól, a többszörös olimpikon Parti Andrástól kérhetnek néhány hasznos tanácsot az áprilisi rendezvényre a kilátogatók.
 
A Mozgásvilág CST Tesztnap helyszíne idén is a Kamaraerdei Ifjúsági Park lesz, ahol az elmúlt években a rendezők már jól bejáratott tesztköröket tudtak kijelölni, 
mind a bringások, mind pedig a futók számára.
 
Az esemény mára egy igazi családi sportfesztivállá nőtte ki magát. A szervezők ugyanis gondoskodnak róla, hogy a család minden tagja találjon számára megfelelő szórakozást. A tesztelésen túl már második alkalommal rendeznek utánpótlás hegyikerékpáros Helló Bringás Eleminátor versenyt, a Superior MTB Team szervezésében. A Budapest Futóklub a tesztnap idejére közösségi futást szervez. A legkisebbek egy gyermek KRESZ-parkban barátkozhatnak a közlekedési alapismeretekkel. Készül egy úgynevezett pumpapálya is, amelyet a BMX krossz versenyekről ismerhetünk. Ez egy hullámokkal és döntött kanyarokkal tűzdelt, épített körpálya, amelyen bringával tekerés nélkül lehet körbemenni, ha az ember ráérez a megfelelő „pumpáló” mozdulatsorra.
 
De természetesen a sok mozgás mellett az energia utánpótlás is szükséges. A látogatók ellátásáról két streetfood kocsi gondoskodik, és a nap folyamán remek kézműves söröket is kóstolhatnak a rendezvényre kilátogatók.
 
Az egész napos ingyenes, de regisztrációhoz kötött Mozgásvilág CST Tesztnapon ötven világmárka sporteszközeit próbálhatják ki az érdeklődők, természetesen ezeket is ingyenesen. Az akár több millió forintot érő, csúcskategóriás kerékpároktól a legjobb terepfutó cipőkön át az okosórákig számtalan terméket lehet tesztelni. Csak néhány közülük Specialized, Merida, Giant, Cube, Trek, Scott, Bianchi, Salomon, Mizuno, Garmin… a sort még hosszasan lehetne folytatni.
 
 
Gunn-Rita egy videó üzenetben invitálja az érdeklődőket az idén tízedik alkalommal április 27-én megrendezésre kerülő tesztnapra, 
melyet hazánk legnagyobb online szabadidős magazinja, a Mozgásvilág szervez.
 
További információk és folyamatos hírek a www.tesztnap.mozgasvilag.hu oldalon.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.