Magyarországot nagyon komoly megbecsülés övezi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél (NAÜ), mert nagyon sokat és eredményesen tett annak érdekében az elmúlt években, hogy saját területén és globálisan is garantált legyen a nukleáris létesítmények védelme, biztonsága - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a NAÜ Nukleáris Védettségi Nemzetközi Konferenciáján elmondott felszólalásában.

A paksi atomerőművel kapcsolatban is elismerésben részesül Magyarország a NAÜ-nél, mert továbbépítése egy igazi nemzetközi projektté nőtte ki magát. A projekten belül az orosz fővállalkozók mellett immár jelentős amerikai, német és francia cégek is nyertek tendereket, és be fognak kapcsolódni az építésbe, így egy nagy kelet-nyugati gazdasági együttműködési platformmá vált a nukleáris energia terén, ami egészen kiváló pozíciót ad Magyarországnak - mondta a miniszter.
A nemzetközi politikai diskurzus legnagyobb része alapvetően a klímapolitikáról folyik, hiszen az európai uniós és a világpolitika napirendjét is uralja az a kérdés, hogy hogyan sikerül a károsanyag-kibocsátást csökkenteni, és hogyan lehet az európai és globális klímapolitikai célokat elérni - jegyezte meg Szijjártó Péter.
"Mára bebizonyosodott, hogy a nukleáris energia használata nélkül a klímacélok elérése gyakorlatilag lehetetlen. Magyarország élen jár ebben a kérdésben, hiszen éppen előkészítjük Magyarországon újabb atomerőművi blokkoknak a felépítését, ezzel gondoskodunk arról, hogy az ország energiaellátása hosszú távon is biztonságos legyen, és meg tudjuk védeni a rezsicsökkentés vívmányát. A paksi atomerőmű kapacitásának fenntartása, illetve bővítése a magyar energiabiztonság és az alacsony energiaárak legfontosabb garanciája" - mondta.
"Ezért mi továbbra is azt az álláspontot képviseljük, hogy a nukleáris energiával szembeni bármilyen diszkrimináció megengedhetetlen, valamint hogy minden országnak joga van a saját nemzeti energiamixét magának összeállítania, vagyis minden országnak joga van meghatározni, hogy milyen energiaformát milyen mértékben és arányban akar használni. Magyarország az atomenergiának és a megújuló energiaforrásoknak - azon belül is a napenergiának - köszönhetően fogja tudni elérni azokat a klímacélokat, amelyeket részben nemzeti, részben európai alapon meghatároztak" - szögezte le.
Ugyanakkor a nukleáris energia szempontjából a nukleáris védettségnek komoly szerepe van, ami azt jelenti, hogy az atomerőműveket és a nukleáris intézményeket meg kell védeni a külső biztonsági kockázatoktól, tehát azzal, hogy a terrorizmus sajnos egyre szélesebb körben van jelen a világban, úgy nyilvánvalóan a nukleáris létesítmények és anyagok védelmét is meg kell erősíteni - mondta.
Magyarország társelnöke a Nukleáris Védettségi Kontaktcsoportnak (NSCG), és jövőre Magyarország rendezi a Nukleáris Terrorizmus Elleni Globális Kezdeményezés (GICNT) következő, magas rangú értekezletét. Ez a két tény is világosan mutatja, hogy világszerte elismerés övezi Magyarország erőfeszítéseit, amelyeket a nukleáris védettség megteremtése érdekében tesz - hangoztatta Szijjártó Péter.

(forrás: MTI)

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.