Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarországot klímasemleges gazdaságú országgá lehet tenni 2050-re, de a kormány álláspontja szerint a klímaváltozás mérséklésének költségeit azoknak kell állniuk, akik azt okozták, illetve okozzák - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a Világítástechnikai Társaság szakmai konferenciáján tartott előadásában szerdán, az Óbudai Egyetemen.

A leggazdagabb államoknak, a legnagyobb szennyezőknek és a legnagyobb multinacionális cégeknek kell ebből a legnagyobb mértékben kivenniük a részüket - jelentette ki Schanda Tamás.
Az államtitkár felidézte, hogy Magyarország az Európai Tanács tavaly decemberi ülésén támogatta azt az elképzelést, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé váljon. Jelezte ugyanakkor, hogy a megvalósításról nagy viták várhatók az uniós tagállamok között.
A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy ne a magyar családokkal fizettessék meg a költségeket a klímarombolók helyett, és mindenképpen el fogja kerülni az élelmiszerek vagy az energia árának emelését. Ugyancsak ragaszkodik a kohéziós támogatások megtartásához, és kiemelten fontosnak tartja az atomenergiát, mert anélkül nincs hatékony kibocsátáscsökkentés - mondta az államtitkár.
Schanda Tamás közölte, hogy az uniós tagállamok és az egyes gazdasági szektorok különböző mértékben felelősek az emisszióért.
A 2018-as statisztikák szerint az unió szén-dioxid- kibocsátásának 43,5 százalékát a három legnagyobb szennyező, Németország, az Egyesült Királyság és Olaszország okozta. A volt szocialista országok ugyanakkor a közösség összes kibocsátásának csak egyötödéért felelnek, ennek több mint kétharmadát Lengyelország, Csehország és Románia együttesen okozta - mondta az államtitkár.
Magyarországon az egy főre jutó éves szén-dioxid-kibocsátás 5,4 tonna, így az ország a közösség teljes kibocsátásának csak 1,4 százalékáért felelős - tette hozzá.
Az államtitkár kitért arra, hogy Magyarországon a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez mintegy 50 ezer milliárd forintra van szükség, tehát a következő 30 évben a GDP 2-2,5 százalékát kell a környezetvédelmet segítő beruházásokba fektetni évente.
Úgy fogalmazott: az uniós költségvetések ügyében résen kell lenni, mert a közvetlen uniós forráselosztásnak igazságtalan következményei szoktak lenni.
A Brüsszelben elosztott pénzügyi alapok esetében a szegényebb országok részesedése 5 százalék, miközben a népességük 20 százalékát teszi ki Európa lakosságának - mondta.
Az államtitkár szerint nem egyszerű, de nem is lehetetlen úgy teljesíteni a klímavédelmi célokat, hogy közben továbbra is az európai átlag felett teljesítsen a magyar gazdaság.
Az előző évről még nincsenek összesített adatok, de 2018-ban 4,9 százalékos GDP-növekedés mellett 0,7 százalékkal sikerült csökkenteni a hazai kibocsátást - közölte Schanda Tamás.
Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban a kormány elfogadta az első Éghajlatváltozási cselekvési tervet és az Éghajlatváltozás hatása a Kárpát-medencére című jelentést. 

Jóváhagyta a kormány a Nemzeti Energiastratégiát, a Nemzeti Energia- és Klímatervet, valamint elfogadta a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia alapelveit - tette hozzá.
Magyarország vállalja, hogy az 1990-es értékhez képest 2030-ra legalább 40 százalékkal csökkenti a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátását. A megújuló energiaforrások jelenlegi 14 százalékos részarányát minimum 21 százalékra növeli az ország 2030-ra, és vállalja azt is, hogy az energiafelhasználás szintjét nem engedi a 2005-ös fölé - mondta Schanda Tamás.
A Világítástechnikai Társaság XI. LED konferenciájának témája a fenntarthatóság és a környezettudatosság a világítástechnikában. Az Óbudai Egyetemen megrendezett kétnapos konferencián a világítástechnika legújabb eredményeinek ismertetése mellett a hazai tervezés és kivitelezés friss eredményeiről számolnak be a szakemberek.

(forrás: MTI)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.