Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Piros Attila, a Saint-Gobain Hungary vezérigazgatója a nyolcadik Bizalom Gálán vehette át a legmagasabb üzleti kategória nagydíját, a Leader Of The Year trófeát a nagyvállalati kategóriában.

A díjazott vezető nemcsak a cége szakmai sikereire és innovációira büszke, de arra is, hogy munkatársai is a szívükön viselik a vállalat működését és a fenntarthatósági törekvéseiket.

A járvány, a háború és az infláció nehéz helyzet elé állította az elmúlt években a hazai cégeket, ám Piros Attila vezetői stratégiájával cége 42 milliárdos vállalattá nőtt, és meghatározó szereplője lett a magyar építőanyag-gyártásnak.
„Az elmúlt pár év rendkívüli kihívásai megmutatták, mennyire összetett dolog jó vezetőnek lenni. Hitelesnek kell maradnom, magam mellé kell állítanom a kollégáimat még ebben a nehéz helyzetben is úgy, hogy a néha irreálisan optimista elképzeléseimmel súrolom a határokat. Szeretem a cégemet, szeretem a munkatársaimat, szeretek mindig olyan célokat kitűzni, amikkel előrébb jutunk, amikkel sikert és eredményt érünk el, még akkor is, ha az átlagnál jobban kell küzdenünk. Vállalásaink soha nem üres ígéretek, sorra megvalósítjuk őket, elvitathatatlan eredménnyel – vallott cégvezetői politikájáról Piros Attila, aki azt is elárulta, hogy a díj nyerteseként milyen cégvezetői stratégiát követ. – A felelősségvállalás része a mindennapjaimnak, vállalom a kockázatot, nehéz helyzetekben is tartom a lelket a csapatomban. Elengedhetetlennek tartom, hogy jó példát mutassak a cégen belül munkatársainknak, akiknek szükségük van egy élenjáró, határozott, stabil vezetőre, vezérre, emellett jó példa szeretnék lenni partnereinknek és a szakmának is.

Kazah utcatáblák, világító virágok Dubajban, világító homlokzat Magyarországon
A cég rendkívül fontosnak tartja a fenntarthatóságért való küzdelmet, termékfejlesztéseikre pedig már világszinten is felfigyeltek. Fluoreszkáló és foszforeszkáló építőanyag-adalékuk napfénnyel és mesterséges fénnyel is töltődik, erre pedig még Dubajban is felfigyeltek.
„Egy hazai startuppal együttműködve történt a Weber-Neon éjjel világító termékcsalád kifejlesztése. Egy olyan fluoreszkáló és foszforeszkáló építőanyag-adalékot sikerült létrehozni, ami napfényre vagy mesterséges fényre feltöltődik, a sötétben világít, majd később fehéren dereng. Nem tartalmaz semmilyen vegyi, sugárzó anyagot, a piaci sikere pedig minden várakozást felülmúlt. A termék már a következő évben ÉMIN nagydíjas lett. Először fordult elő a nagydíj történetében, hogy valamit 3 kategóriában is a legjobbnak talált a zsűri. Mára kazah útjeleknél alkalmazzák, Dubajban ebből készült virágok világítanak az utcákon, idehaza pedig világító csempefuga és homlokzati dekorfesték készül. Ezek mellett a termékek mellett nincs szükség más fényforrásra. De itt kell megemlítenem, hogy Magyarország első ipari körülmények között működő 3D betonnyomtatóját mi már tavaly bemutattuk a magyar piacon." – számolt be róla Piros Attila.

 

(iotmagazin.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.