Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Összesen 266 151 aláírást adott le pénteken a Momentum Mozgalom az olimpiával kapcsolatos népszavazás érdekében - ezt Fekete-Győr András, a mozgalom elnöke jelentette be a Fővárosi Választási Iroda épületénél. 

"Azt szeretnénk üzenni a Fidesznek, Orbán Viktornak és Tarlós Istvánnak, hogy az, hogy nem kérdezték meg az embereket, arról, hogy legyen-e olimpia Magyarországon, az egy hatalmas és óriási mulasztás volt a részükről" - fogalmazott Fekete-Győr András, hozzátéve, hogy ezt megtette helyettük a Momentum. 

A mozgalom vezetője nyomatékosan felszólította Orbán Viktort és Tarlós Istvánt is, hogy ne lehetetlenítsék el a népszavazást, ez ugyanis értékelése szerint gyávaság lenne a részükről, valamint elárulnák azokat, akik egyébként támogatják az olimpia ügyét. Szerinte az is gyávaság lenne, ha a népszavazás kiírása előtt visszavonnák a pályázatot. 

A Fővárosi Választási Bizottság december 7-én hitelesítette a kérdést, a jogorvoslati határidő letelte után január 18-án kezdhették meg a gyűjtést, amelyre 30 nap állt a rendelkezésükre. A népszavazás kiírásához 138 527 érvényes aláírás szükséges.

A 2013. évi népszavazásról szóló törvény értelmében az aláírások ellenőrzését az aláírásgyűjtő ívek benyújtásától számított negyvenöt napon belül kell lefolytatni. Fekete-Győr András az MTI kérdésére elmondta: élni fognak azzal a lehetőséggel, hogy az aláírások érvényességének ellenőrzésekor jelen lehessenek. Mint mondta, nem tudják leellenőrizni, hogy ki hol ír alá, erre nem voltak szoftvereik, egyéb programjaik, viszont csaknem 130 ezer aláírással többet gyűjtöttek, mint amennyire szükség volt. Általában a szavazatok 20-25 százaléka szokott érvénytelen lenni a népszavazási aláírások közül, de mivel ők nagyon figyeltek arra, hogy minden nevet pontosan írjanak le, arra számítanak, hogy a leadott aláírásoknak csak a 10-15 százaléka lesz érvénytelen. 

32-35 ezer aláírást kaptak LMP-től, 4 ezret a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól, körülbelül 10 ezret az Együtt-től, 10 ezret a Párbeszédtől, az MSZP-től összesített adata nincs, de Szanyi Tibortól 170, Kunhalmi Ágnestől pedig 1600-1700 aláírást kaptak, a Momentum pedig mintegy 200 ezret gyűjtött.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.