Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A világ egyik legnagyobb és legrangosabb Élelmiszeri és Ital Szakkiállítása a FOODEX Japan, amelyen immár 12. alkalommal szervezett közösségi megjelenést az Agrármarketing Centrum.

A 2019. március 5-8. között zajló, kizárólag szakmai látogatóknak szóló eseményen 14 magyar kiállító mutatkozik be, akik az ázsiai piacon népszerű és jól eladható termékekkel – liba- és kacsahús, likőrök, mézek, borkülönlegességek, fagyasztott élelmiszerek – várják az érdeklődőket.Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője, Giczi Gergely ügyvezető-helyettes, Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, Buday Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, valamint Palanovics Norbert, Magyarország tokiói nagykövete nyitotta meg a magyar standot a FOODEX Japan Nemzetközi Élelmiszer és Ital Szakkiállításon.

A tokiói seregszemle az ázsiai térség egyik legnagyobb élelmiszerágazati eseménye, amelyen 2018-ban 83 országból közel 3500 kiállító mutatta be termékeit a mintegy 73 ezer látogatónak. Az Agrármarketing Centrum fennállása óta összesen 12 alkalommal szervezett közösségi megjelenést a csendes-óceáni térség egyik legjelentősebb kereskedelmi és üzleti rendezvényén. Idén a 162 négyzetméteres standon 14 kiállító kapott lehetőséget a bemutatkozásra.

Az ázsiai piacot jól ismerő kiállítók szerint sok év szisztematikus építkezése, jelenléte kell ahhoz, hogy hosszú távú üzleti kapcsolatok lehessen kiépíteni a japán üzleti partnerekkel. Éppen ezért az Agrármarketing Centrum standján többségében a szigetországban népszerű kacsa és libatermékekkel, mézekkel, italkülönlegességekkel, szárított zöldségekkel és fűszerekkel jelentek meg a kiállítók. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője a megjelenésről elmondta: „Magyarország 2017 óta (amikor Japán volt az OMÉK díszvendége), 2 milliárd eurót is meghaladó kereskedelmi forgalmat bonyolított le Japánnal, amelynek növekedése prognosztizálható.

Közép-Európából Magyarország exportál a legtöbbet a kelet-ázsiai országba, mára a Japánba exportáló magyar cégek száma közel félezer. Japán fontos és dinamikusan bővülő exportpiaca hazánknak, elsősorban a magyar prémium termékeknek. Mivel Japánban a sertéshús fogyasztás mértéke  fokozatosan növekedő tendenciát mutat és komoly érdeklődés mutatkozott korábban a közkedvelt mangalica mellett a vaddisznóhús iránt is, az embargó feloldása, jelentős lökést adna a magyar exportnak, amely a hazai GDP-nek is közel 90 százalékát adja. Hasonlóan komoly előnyt jelenthet a magyar exportőrök számára a decemberben ratifikált EU-Japán gazdasági partnerségi megállapodás, amely csaknem 640 millió embert magában foglaló nyitott kereskedelmi övezetet hoz létre, miközben felszámolja a kétoldalú árukereskedelemre kivetett vámokat és megnyitja a szolgáltatások, közbeszerzések piacát, a közös szabályrendszer és szabványok létrehozásával egyetemben.

”A standon látványkonyhával is várják az érdeklődőket, ahol naponta kétszer kacsa- és libaételeket, valamint borkülönlegességeket kóstoltatnak. Az üzleti kapcsolatok elmélyítését várhatóan a tokiói Magyar Nagykövetségen megrendezett üzletember találkozó is segíti, amelyen a kiállítóknak lehetősége nyílik a bemutatkozásra, a potenciális üzleti partnerek tájékoztatására és tárgyalások lebonyolítására a japán üzletemberekkel.

Háttér:  Japán Magyarország egyik legjelentősebb külkereskedelmi partnere. A Központi Statisztikai Hivatal által közölt adatok alapján az összes külkereskedelmi partnert tekintve Japán a 30 legjelentősebb export célországunk között szerepel 2010 óta. Az Európai Unió országain kívüli külkereskedelmi partnerek között pedig a termékforgalom alapján 190 milliárd forinttal Japán 2018-ban a 8. legjelentősebb partnerünk volt.

A KSH adatai szerint hazánk a tavalyi évben zöldségfélékből 1 171 448 kg-ot exportált a szigetországba, amely szinte duplája az egy évvel korábbi mennyiségnek (647 966 kg). Legnagyobb mennyiségben fagyasztott csemegekukoricát (717 493 kg) és szárított borsót (365 508 kg) exportáltunk.

A gyümölcsexportunkban is növekedés figyelhető meg, 2018-ban 85 421 kg mennyiségben szállítottunk gyümölcsöt, legnagyobb arányban málnát (45 100 kg) és cseresznyét-meggyet (40 321 kg). Japánba jelentős mértékű a napraforgómag olaj kivitelünk, amely 2018-ban 5 569 780 kg volt, amely jóval felülmúlta az előző évi mennyiséget. Borból a tavalyi évben 147 190 kg-ot szállítottunk Japánba.

Hústermékek tekintetében elsősorban kolbászt és hasonló húskészítményeket exportálunk (2018-ban 270 459 kg-ot). Állatok etetésére szolgáló készítmények és takarmányok közül évről-évre egyre jelentősebb a kutya- és macskaeledel kivitelünk (2018-ban 163 399 kg volt).  

A Budapest rovat további hírei

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.