Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​Bár a járvány miatt most kerülni kell köztereinket, a vírushelyzet enyhülésével a budapestiek ismét több időt akarnak majd a szabadban tölteni. A Fővárosi Önkormányzat fontos célkitűzése, hogy több és jobb park álljon a városlakók rendelkezésére, a fővárosi vezetés pedig elkötelezett, hogy ezek jövőjét az itt lakók közösen határozhassák meg.

Most a tervezett Városháza park és öt másik helyszín esetében online szólhatnak bele a budapestiek, hogy milyen legyen a város vagy mit gondolnak a már korábban megvalósult fejlesztésekről. Maradjanak otthon és tervezzenek velünk! Nekünk számít az Ön véleménye is!

A Fővárosi Önkormányzat megbízásából hat park – a Városháza park, a Városmajor, a Vérmező, a II. János Pál pápa park, a Nehru part és a Horváth-kert – megújításának online véleményezése indul meg április közepén a kozossegitervezes.hu oldalon. A felmérésben a jelenlegi használati szokások és a jövőre vonatkozó vágyak egy egyedi, hazai fejlesztésű térképes felületen jelennek meg, megalapozva a további fejlesztési irányokról szóló gondolkodást. A hat helyszín sokban különbözik egymástól, de közös bennük, hogy a megújítás után mindegyik az eddiginél több lehetőséget biztosít majd a budapestieknek szabadidejük kellemes és egészséges eltöltésére. Mindegyik hatalmas potenciállal bír a szabadidő tartalmas és egészséges eltöltése szempontjából.

A Deák tér szomszédságában található Városháza park ma még alig-alig létezik. Az összesen mintegy másfél hektáros terület kétharmada jelenleg az önkormányzat hivatali parkolójaként szolgál, amit kerítés zár el a Károly körút felé eső részektől. A közös gondolkodás itt szinte a nulláról indulhat, célja ebben az esetben az, hogy együtt döntsük el, milyen formában nyíljon ki a budapestiek előtt a város egyik legértékesebb telke.

A Vérmező szerepe kiemelkedő a város életében, hiszen ez a park is része a budai parktengelynek, amit erősíteni, bővíteni, fejleszteni kell. Ezen helyszín esetében egy távlati jövőkép meghatározásához hívja a városlakókat a Fővárosi Önkormányzat partnerségben Budavár I. kerület Önkormányzatával.

Hasonló és mégis más a Horváth-kert esete is. Ez a park is része a budai parktengelynek, összekapcsolja a Tabánt a Vérmezővel. Bár területe elmarad nagyobb szomszédai mellett, összekötő szerepéből fakadóan itt is nagyon fontos, hogy a környékbeliekkel közösen milyen zöldfelület-fejlesztési irányokat határoz majd meg az önkormányzat.

A II. János Pál pápa téren az elmúlt évtizedben három nagyobb fejlesztésre került sor. A Főváros Önkormányzatot egyrészt az érdekli, hogy a park használói mennyire látják sikeresnek ezeket a beruházásokat, másrészt pedig a további jobbító javaslatokat is szeretné megismerni.

A Nehru part is nagy változáson ment keresztül az elmúlt években. A 2018-as nívódíjas fejlesztés óta rengetegen látogatnak ide, hogy a Duna közelségét és a lélegzetelállító budapesti panorámát élvezzék. Az önkormányzat célja ebben az esetben elsősorban az, hogy megismerje a városlakók véleményét a korábbi beruházásról.

Kevesen tudják, hogy a Városmajor Budapest legidősebb közparkja. További fejlesztéséről tavaly kormánydöntés is született. Bár a Városmajor jelen formájában is az egyik legnépszerűbb park a városban, a szabadidős területek közé beékelődő elzárt funkciók és a zöldfelület állapota miatt sokat lehetne még emelni a fényén. A Fővárosi Önkormányzat szeretné, ha a hamarosan, várhatóan ez év augusztusában kiírt tervpályázat során a park használóinak hangját is meghallgatnák majd, ezért elkezdi egybegyűjteni a véleményeket.

A hat helyszínről szóló online párbeszédnek a BudapestDialog csapata által újonnan fejlesztett www.kozossegitervezes.hu ad otthont, ahol nem csak a kérdőív kitöltésére, hanem – regisztrációt követően – a kommentelésre, online beszélgetésekre is mód nyílik.

A Fővárosi Önkormányzat bízik abban, hogy sok budapesti él majd a véleménynyilvánítás lehetőségével, és így sikerül valóban közösen alakítani az élhető, fenntartható várost. Számítunk a véleményére! Legyen zöldebb Budapest!

 

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes kapcsolódó videója itt tekinthető meg:

https://www.facebook.com/100505208108482/videos/521754505168761/

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

(forrás: budapest.hu)

A Budapest rovat további hírei

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.