Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Idén is a mádi tűzoltó lett az ország elsőszámú erős embere.

Rendhagyó módon ugyan, de idén is lezajlott a HSMA (Magyar Erősember Szövetség) egyéni országos bajnoksága, egyúttal a Prémium Liga második állomása az idei versenyszezonban. Az első helyezést már harmadik alkalommal zsebelte be “a mádi kolosszus”, Juhász Péter. A vírushelyzet nagyban befolyásolta az idei döntőt, amire május elsején, Győrött került sor - ezúttal közönség nélkül, zárt kapuk mögött.


Közönség nélkül versengtek a Erős Emberek

“A program végül két naposról egy naposra módosult, mivel két versenyszámot is kihagytunk” - árulta el Darázs Ádám HSMA szakmai igazgatója. “További kellemetlenség, hogy a 12 döntősünk közül egy fő sajnos nem tudott megjelenni, hiszen ő Svájcban dolgozik hentesként, és a korlátozások miatt nem sikerült átlépnie az országhatárt.”

Az így 11 főre szűkült csapat válogatott próbatételekkel került szembe: a vikingnyomást Hegedűs Ádám, a kamionhúzást Sebestyén János nyerte. A további négy versenyszám (lengősúly- és bödöncipelés, kőgolyóemelés, autótartás keretben és izlandi kereszt) mindegyikében Juhász Péter kapta a legtöbb pontot, így győzelméhez kétség sem férhetett!
Nem csoda, hogy “a mádi kolosszus” most is remekelt, hiszen már 21 éves kora óta űzi az erősember sportokat. 2013-ban egy mellizom-szakadás kényszerítette váratlan pihenőre, ám a betegségből felépülve egy év alatt teljesen visszatért az ereje. Akkor választotta a tűzoltói hivatást és ezzel párhuzamosan tért vissza a versenyzés világába is.
A győztes azt már korábban elárulta nekünk, egy ilyen verseny nem csak a fejlett izomzatról szól: “Komplex gyakorlatokról beszélünk. A fizikai erő mellett szükség van ügyességre és állóképességre is. A különböző feladatok más-más típusú erőkifejtést igényelnek.”
A második helyezett idén a mezőszilasi Sebestyén János lett, aki szoros versenyben, az utolsó számban győzte le a harmadikként végzett Véró Alexet. Az ezüstérmes már csak azért is örül a helyezésnek, mert egy váll- és bicepszsérülés okán idén nem is tervezett elindulni a versenyen, így végül mindössze 3 hete maradt a felkészülésre.
“Azzal számoltam, hogy a középmezőnyben végzek” - árulta el a gépész diszpécserként dolgozó férfi, aki már 2009 óta aktívan versenyez. Talán ennek a rutinnak köszönhető, hogy a kamionhúzást így is sikerült megnyernie. Összesített pontszáma a második helyre repítette, ami azért János számára már nem újdonság: “Sokan csak silverboy-ként ismernek, annyira jellemző rám, hogy a versenyekről másodikként térek haza!” - árulta el nevetve.
Azoknak sem kell elkeseredniük, akik idén lemaradtak a döntőről, hiszen a versengés tovább folytatódik: három hét múlva a HSMA Erős Emberek Páros OB-t rendezik, ám a most hatályos rendelet értelmében a HSMA versenyek és fordulók még legalább augusztus közepéig zárt kapuk mögött zajlanak majd.
“A versenyek hangulata természetesen nem olyan volt, mint amilyen a helyszínen szurkoló közönséggel szokott lenni. Már csak ezért is várjuk, hogy a hétköznapok visszaálljanak a megszokott mederbe. Szerencsére a Sport1tv csatornával partnerünknek a Prémium Cégcsoportnak régóta szerződése van, így ott továbbra is nyomon követhetőek a versenyek” - mondta Darázs Ádám.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.