Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Mimó és Csipek idén május 4-én nagyszabású szabadtéri programmal kedveskedik a gyerekeknek. A tavaszi rendezvényen lehetőség lesz vezetett túrán bebarangolni az Érzékek ösvényét, bábelőadást nézni, interaktív zöld társasjátékkal játszani, kézműves foglalkozáson részt venni. Lesz minden, ami a jó hangulathoz és a zöld gondolatok elültetéséhez szükséges.

Május 4-én hétfőn 150 kisgyereket várunk a Ferenc-hegyen kialakított Élményösvényre. Ezúttal a tavaszi nagyszabású programon a természetjárás szeretetét valamint Mimó és Csipek új kalandjait ötvözzük. A bábelőadással induló rendezvényen lehetőség lesz az Érzékek ösvénye megtapasztalására, végigjárására. Az Érzékek ösvénye különböző állomásai egy történetre vannak felfűzve, melyek különböző módon hívják interakcióra a résztvevőket. Az élményeknek azonban itt még nincs vége. A gyerekek horgászhatnak Potyka békával, vagy a Kukatúra társasban tehetik próbára a szelektív-hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tudásukat. Az újrahasznos kézműves foglalkozáson tavaszi virágokat készíthetnek meglepő anyagokból, dolgokból. Az egész délelőttöt felölelő programról természetesen nem hiányozhat Mimó és Csipek óriásfigurája sem, akik alig várják már a selfie rohamot.

A nagyszámú óvodás és kisiskolás élményekben gazdag programját ezúttal 30 önkéntes középiskolás segíti, akik egyrészt a Berzeviczy Gergely Közgazdasági és Kéttannyelvű Külkereskedelmi Szakközépiskola és Gimnázium valamint a Budenz József Általános Iskola és Gimnázium diákjai közül érkeznek.A középiskolás hallgatók szakmai felkészítést Victor András a Magyar Környezetei Nevelési Egyesület társelnöke végezte.

Az élményszerű tanulás mellett elkötelezett, a környezeti nevelésben már többéves tapasztalattal rendelkező Európalánta Egyesület kreatív figurákat alkalmaz a gyermekekkel való kommunikációban, melyben kiemelkedő szerepet kap Mimó és Csipek a két környezettudatos mesehős. A zöld gondolkodás a fenntarthatóság mellett magába foglalja a természet ismeretét és szeretetét, ez jelent meg már az egyesület első projektjében is a Mimó és Csipek az erdőben c. mesekönyvben és a hozzákapcsolódó báb előadásban. Az „Érzékek ösvénye” szintén mesés kalandokat nyújt kicsiknek és nagyoknak, ezúttal azonban a résztvevők a saját érzékszerveikkel szerzett tapasztalataik segítségével aktív részeseivé válnak a történetnek.

Helyszín: Ferenc-hegy – Érzékek ösvénye
Időpont: 2015. május 04. hétfő 10.00-12.00

Program:
10.00 Mimó és Csipek bábelőadás
10.30 Élményösvény
11.00 újrahasznos kézművesműhely és öko-kalandok

A projekt a KÖSZ! Program támogatásával valósult meg.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.