Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Országgyűlési Könyvtár 150 éves történetét és jelenét mutatják be a szakemberek a keddi emlékülésen a Parlamentben, a Magyar könyvtárosok VIII. világtalálkozója első napján.    

Egy könyvtárban a szellemet a szerzők, a lelket pedig a könyvtárosok adják. Az Országgyűlési Könyvtárba munkatársként bekerülni rang és dicsőség, ott dolgozni pedig komoly szellemi és emberi kihívás - hangsúlyozta Bellavics István, az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési igazgatója köszöntő beszédében.
    

Hiller István, az Országgyűlés alelnöke felidézte, hogy az intézmény a Magyar Nemzeti Múzeum egy szobájából nőtt ki, majd több állomáson és több épületen keresztül a Steindl Imre tervezte Parlamentbe került, s 1902 óta itt található. Az Országgyűlési Könyvtár gyűjtőkörét és gyűjteményét, valamint nemzetközi kapcsolatait tekintve is az ország egyik csúcsintézménye - emelte ki.
    

A konferencia előadói beszélnek majd többek között a felsőoktatási könyvtárak középtávú fejlesztési irányairól, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) lehetőségeiről a kulturális örökség ápolásában, a kárpátaljai könyvtárak, a regensburgi Magyar Intézet és a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár örökségápoló tevékenységéről. Redl Károly 150 éves az Országgyűlési Könyvtár, Tüske László Mundus Hungaricus - Kulturális örökség és tudásátadás a modern magyar könyvtári világban, Ramháb Mária Az Informatikai és Könyvtári Szövetség (IKSZ) szerepe, lehetősége a kulturális örökség ápolásában címmel tart beszámolót.
    

A rendezvényen adták át a Kövér László házelnök alapította Nagy Miklós-díjat, amelyet első alkalommal Horváth József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkára vehetett át.
    

A világtalálkozó szerdán az Országos Széchényi Könyvtárban folytatódik. A rendezvény vendégei mintegy tíz országból érkeznek és a magyar anyanyelvű könyvtáros szakmát képviselik Oslótól Szabadkáig, Londontól Sepsiszentgyörgyig. Az előadás témái között szerepelnek majd a könyvtári informatika és a világháló trendjei, az Országos Könyvtári Platform, a lendvai könyvtár és a szabadkai Városi Könyvtár szolgáltatásai, valamint a nagyvárosi könyvtárellátási modell és az egyházi könyvtári szolgáltatási modell bemutatása.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.