Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Október 12-én a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban rendezik meg a Superfight Series következő magyarországi eseményét. A gálán öt nemzetközi szinten is jegyzett kínai harcos mérkőzik meg magyar ellenfelekkel K-1 szabályrendszerben. A szervezők pokoli hangulatot és parádés összecsapásokat ígérnek.

Garantáltan színvonalas és kiélezett mérkőzéseket láthatnak a küzdősport szerelmesei október 12-én szombaton Kecskeméten, ugyanis a Messzi István Sportcsarnokban Magyarország és Kína legkeményebb harcosai lépnek majd ringbe, hogy összemérjék erejüket.

Kispál Balázs főszervező arról beszélt, felkérésükre a kínaiak olyan harcosokkal érkeznek majd az eseményre, akiket nemcsak hazájukban, de nemzetközi szinten is jegyeznek, és rendszeresen részt vesznek a sportág legrangosabb versenyein Thaiföldön.

„Kifejezetten képzett kínai harcosokat látunk majd vendégül Kecskeméten, magyar ellenfeleiket pedig próbáltuk úgy összeválogatni, hogy minden csata a végletekig kiélezett legyen. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján túlzás nélkül mondható el, hogy egy-egy izgalmas mérkőzésen szinte felrobban a csarnok, a nézők pokoli hangulatot teremtenek” – nyilatkozott Kispál Balázs.

Arról is beszélt, hogy a Prémium Média és Sport Management Zrt. támogatásával megvalósuló gála október 12-én 15 órakor kezdődik majd a helyi korosztályos fiatalok párharcaival, majd 18 órától kezd a főműsor. A kínai-magyar meccsek előtt presztízscsatákat rendeznek magyar sportolókkal, és várhatóan két angol harcos is megküzd majd egymással.

„Bár hivatalosan nem számít a két ország összesített mérlege, csodálatos lenne, ha több győzelemmel tudnánk zárni, mint a kínaiak. Ehhez minden adott lesz, mert a közönség plusz erőt ad majd a harcosainknak” – tette hozzá a főszervező.

A jegyek elővételben és a helyszínen is egyaránt háromezer forintba kerülnek, de érdemes mihamarabb megvásárolni, hiszen a sportcsarnok befogadóképessége csupán kétezer fő. a teltház tehát biztosra vehető.

A belépőkhöz a budapesti Perfect Fight Clubban, a kecskeméti Star Gymben és a tatabányai Bányász Gymben lehet hozzájutni.

A magyar-kínai párharcok:

-        Furó Virág vs Zeng Xiaoting 52,5 kg

-        Gera Miron vs Zhang Ye 71 kg

-        Nardelotti Zoltán vs Chen Zijun 75 kg

-        Tóth Csaba vs Wang Aogang 81 kg

-        Bereczki Dominik vs Han Feilong 73 kg

 

Bővebb információ a gála Facebook-oldalán.

A Budapest rovat további hírei

40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.