Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Minden budapesti lakosnak érdemes figyelnie a postaládáját, mert a Fővárosi Önkormányzat tízezer meghívót küldött ki Budapest első közösségi gyűlésére. Az állampolgári gyűlésnek is nevezett fórum csak Magyarországon számít újkeletű dolognak, már számos országban, például Nagy-Britanniában, Franciaországban, Lengyelországban is sikerrel alkalmazzák hosszútávú stratégiák megalkotásakor.

A közösségi gyűlések célja, hogy a résztvevők alaposabban megvitassanak egy-egy témát, majd javaslatot tegyenek a döntéshozók felé. Annak érdekében, hogy a gyűlésen megjelentek statisztikailag reprezentatív mintát képezzenek, az állampolgári csoport meghívásánál és a résztvevők végső kiválasztásánál figyelembe veszik az életkort, a nemet, az iskolai végzettséget és a lakóhelyet is.

A csoport két hétvégén keresztül hallgat szakértői előadásokat, melyeket részletesen megvitat, majd javaslatokat dolgoz ki egy adott cél eléréséhez. Jelen esetben ahhoz, hogy Budapest hatékonyan tudjon reagálni a klímaváltozásra. A klímastratégiáért felelős munkacsoport a közösségi gyűlésen megfogalmazott javaslatokat figyelembe veszi Budapest klímastratégiájának megalkotásakor.

„Budapest városvezetése elkötelezett a széleskörű állampolgári részvétellel megalapozott döntéshozatal mellett, ezért minden olyan döntést, amely hosszútávon meghatározza a város fejlődését, lakóinak életminőségét és biztonságát, polgárainak megkérdezésével, bevonásával kíván meghozni” – hangsúlyozta Karácsony Gergely főpolgármester.

„A közösségi gyűlés egy külföldön már számos esetben kipróbált (például a brit kormány, szintén klímaügyben tartott közösségi gyűlést idén), bevált, egyszerű, és hatékony módja annak, hogy a társadalomban jelenlévő különböző vélemények és célok egy helyen találkozzanak egymással, és abból a kollektív intelligenciából, amit egy ilyen gyűlés létrehoz, egy jobb döntés születhessen, mint csupán szakértői állaspontok alapján” – tette hozzá Kerpel-Fronius Gábor, okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes.

„Azért új és különleges dolog a közösségi gyűlés, mert ezúttal nem a szakértők, a civilek, a tisztviselők, vagy a pénzemberek tanácskozása lesz. Véletlenszerűen kiválasztott polgárok gyűlnek össze, akik részrehajlás nélkül, csak a közjót szem előtt tartva foglalnak állást egy fontos közös ügyünkben, a klímaváltozásban. A közgyűlés véleménye összetételénél fogva jobban leképezi a város lakóinak véleményét, és ezért az itt születő nyilatkozatok annál nagyobb súllyal esnek a latba a fővárosi klímapolitika alakításában.” – mondta el a közösségi gyűlésről Bart István klímaszakértő, a Klímastratégia 2050 Intézet ügyvezető igazgatója.

"A demokrácia minőségének javításához újfajta közpolitikai megközelítésekre is szükség van. Itt az ideje, hogy a közös ügyeinkben valóban közösen döntsünk. Az állampolgári részvétel növelése a politikai döntéshozatalban - így például egy közösségi gyűlés - hatékony eszköz a döntéshozók és a polgárok közötti párbeszéd megteremtésére, és az egymás és a közintézményeink iránti bizalom erősítésére." – mondta Bördős Éva, a DemNet igazgatója.

Hogyan dől el, hogy ki kap levelet és ki vehet részt a gyűlésen?

A Belügyminisztérium által vezetett lakcímnyilvántartásból véletlenszerűen kiválasztott tízezer budapesti lakos kap levelet a Fővárosi Önkormányzattól. Ezt követően, minden címzett jelezheti részvételi szándékát az erre létrehozott internetes felületen. Miután a jelentkezés lezárult, a jelentkezők közül véletlenszerűen kiválasztanak ötven embert, akik részt fognak venni a közösségi gyűlésen. A véletlenszerű kiválasztást reprezentatív módon végzik, hogy a közösségi gyűlés kor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint is leképezze a tizennyolc éven felüli budapesti lakosságot. A jelentkezőket telefonon és/vagy emailen értesítik a szervezők arról, hogy bekerültek a gyűlés résztvevői közé. 

A jelentkezők regisztrációját és az ehhez kapcsolódó személyes adatait a Fővárosi Önkormányzat kezeli. A jelentkezők kiválasztását – személyes adatok kezelése nélkül – a DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány végzi.

A gyűlést a DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány részvételével és koordinációjával bonyolítja le a Fővárosi Önkormányzat.

A közösségi gyűlésen való részvételért cserébe a DemNet 40.000 Ft juttatást folyósít a résztvevőknek, a Fővárosi Önkormányzat pedig az étkezést és frissítő italokat biztosít

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

Forrás: budapest.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.