Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Budapesti Kínai Kulturális Központ jövőbeni székhelye(Fotó: China Media Group)
A Budapesti Kínai Kulturális Központ jövőbeni székhelye(Fotó: China Media Group)

Mennyire áll közel egymáshoz a magyar és a hagyományos kínai kultúra?

Kóstolt már tipikus kínai teát, vagy kipróbálta a kínai kalligráfiát, úgy hogy nem is tudta, mit ír? Számos ezekhez hasonló élményhez juthat a magyar hatóságnál 2020 júniusában regisztrált Budapesti Kínai Kulturális Központban, amelyet a kínai kulturális és turisztikai tárca a Szucsou városi kormányzat közreműködésével tervezett meg. A budapesti Városliget mellett hamarosan megnyíló ötemeletes fehér épület a magyarok a tradicionális kínai, különösen a Jangce folyó deltája kultúrájához való közeledését szolgálja majd.

Hszü Weirong, a szucsoui Kultúra-, Rádió-,Televízió- és Idegenforgalomügyi Hivatal (KRTIH) alelnöke a CMG tudósítójának elmondta, hogy a Kulturális és Turisztikai Minisztérium 2016 márciusában írta alá a megállapodást a városi kormányzattal a Budapesti Kínai Kulturális Központ létrehozásáról. Mindez meglátása szerint azért figyelemreméltó, mert a nemzeti hatóság első ízben kötött várossal ehhez hasonló megállapodást. A megállapodás szerint Szucsou város a központ dekorációjáért és működtetéséért, valamint a munkatársak kiküldéséért lesz felelős.

Hszü Weirong, a szucsoui Kultúra-, Rádió-, Televízió- és Idegenforgalomügyi Hivatal alelnöke    Fotó: China Media Group
Hszü Weirong, a szucsoui Kultúra-, Rádió-, Televízió- és Idegenforgalomügyi Hivatal alelnöke Fotó: China Media Group

Hogy miért pont a Jangce folyó deltájában fekvő Szucsout jelölték ki erre a feladatra, és a városnak milyen előnye kínálkozik a hagyományos kínai kultúra terjesztéséből?

Csen Gao, a városi kormányzat külügyi irodájának vezetője válaszolt: „Európában 48 testvérvárosunk jött létre. Mint ismert, 2015-ben Kína és a közép- és kelet-európai országok IV. csúcstalálkozójának városunk adott otthont. Szucsou legismertebb jellegzetességei világhírű kertjei, amelyek bár területüket tekintve nem számítanak nagynak, tartalmilag viszont gazdagok. Ráadásul a nyitottság és befogadás a szucsoui kultúra kiemelt jellegzetessége, a mai világ fejlődési tendenciájával megegyezően.”

Szucsouról a kínaiak többségének rendszerint egy kis folyó két partján zöld növényzet által övezett elegáns, fekete tetejű és fehér falú házak képe ugrik be. A keskeny folyó melletti teázóból az utcára a lágy ütemű helyi opera hangja szűrődik ki, amely gyakran ősi történetet mesél. Szucsou, mint 2500 éves múltú város, a Jangce folyó deltája kultúrájának egyik fontos bölcsője.

Csen Gao szerint a város kultúrájában mind a hagyományos művészetek, mind a klasszikus operák helyet kapnak. A hagyományokat és modern fejlettséget egyaránt ötvöző város az olívamag faragásról és a kalligráfiáról is híres. A szenvedélyes magyar nép, és világos vonásokkal rendelkező kultúrája jól kiegészíti a szocsui, illetve a Jangce folyó deltájának kultúráját – emelte ki a külügyi iroda vezetője.

Hszü Weirong, a szucsoui KRTIH alelnöke szerint a kulturális központ a hatósági regisztrációt követően már bizonyos programokat meg is szervezett, például a tavalyi tavaszünnep során helyi kulturális szervezetek közreműködésével holdsütemény-készítést szervezett a budapestieknek. „Tervünk alapján 2022 júniusára befejeződhet a dekorációs munka, és év végére meg is nyílhat központunk a magyar látogatók számára. 2025-ig három éven keresztül a Budapesti Kínai Kulturális Központ sokféle funkciót lát majd el az oktatás, kultúracsere, turisztika területén” - jelentette be az alelnök.

Pingjiang utca, Szucsou város egyik legjellegzetesebb antik utcája   Fotó: China Media Group
Pingjiang utca, Szucsou város egyik legjellegzetesebb antik utcája Fotó: China Media Group

A központ fejlesztése kapcsán bizakodó várakozásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy: „a Budapesti Kínai Kulturális Központ az ’Övezet és Út’ kezdeményezés alapján kedvező szerepet játszhat a közép- és kelet-európai országokban, hogy elsőosztályú kulturális intézetté fejlődik Magyarországon.”

Csen Gao pedig ekként vázolta fel a központ jövőképét: „azt tűzzük ki célul, hogy a kulturális központban a Jangce folyó deltája kultúrájának színe-java hódítsa meg a magyar közösséget. Az operaénekeseket és szellemi kulturális hagyaték továbbörökítőit tervezzük meghívni Kínából a központba, hogy élőben mutassák be a kínai kultúra vonzerejét és közvetítsék jó kívánságunkat magyar barátainknak. Jóllehet a munkatársak már a napokban megérkeztek Magyarországra, a COVID-19 járvány miatt még nem tudták hivatalosan megkezdeni munkájukat, de már nagyon várjuk.” 

Qin Liang

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.