A körforgásos gazdaságra áttérés kiemelt feladat, nemzetgazdasági szinten komoly kihívás - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a Portfólió online konferenciáján szerdán.

Boros Anita a Sustainable World 2020 - Fenntartható Világ 2020 címmel megrendezett tanácskozáson rámutatott: a fenntarthatóság alapelveinek érvényesítését valamennyi szakpolitikai területen kiemelten kezelik, minden kormányzati intézkedési csomagban. Az elmúlt időszakban számos stratégiai dokumentum és akcióterv készült, amelyek nevükben is tartalmazzák azt a célkitűzést, hogy összekapcsolják az ökológiai és ökonómiai fenntarthatóságot.
    Boros Anita az eddig elért eredmények közül kiemelte a Klíma- és természetvédelmi akciótervben megfogalmazott pontokat, ezek jelentősen meghatározzák az átállást a körforgásos gazdaságra, és a fenntarthatóságot. A hulladékgazdálkodásban elkezdődött július elsejétől az illegális hulladéklerakók felszámolása, a Tisztítsuk meg az országot! programban "olyanok helyett dolgozunk, akik megkerülik a hatóságot,( .) és ott rakják le a hulladékot, ahol tilos" - mondta, hozzátéve: ez több tízmilliárd forintba fog kerülni. Az ország megtisztítása önmagában nem elég, ezért egymásra épülő intézkedésrendszert dolgoztak ki az illegális lerakás megelőzésére. A javaslatuk a támogatáspolitikai eszközök bevezetése mellett tartalmazza a büntetőjogi és a közigazgatási szankciók szigorítását is - mondta. Szeretnék azt is elérni, hogy a szelektív hulladékgyűjtésre minél több és jobb lehetőség legyen elérhető, ezért bővítik a szelektív hulladékgyűjtési pontok számát.


    Emlékeztetett: 2021 július elsejétől betiltják az egyszer használatos műanyagtermékeket. A piac elmozdult a környezettudatosabb gyártás irányába: május óta 30 százalékkal nőtt azoknak a termékeknek a száma, amelyek kiváltják ezeket az eldobható termékeket, így a fültisztító pálcikákat,vagy műanyag poharakat-evőeszközöket. Kitért arra is, hogy a műanyagipari termék és technológiai váltás elősegítésére létrejött a Műanyagipari Klaszter. A PET, alumínium, és üveg visszaváltási és betétdíjas rendszer létrehozása lesz a következő lépés az államtitkár közlése szerint, ennek kialakítására elkészült a javaslat. A folyók védelmére példaként említette az első tiszai hulladékmentesítési projektet. Ezek szintén jelentős forrásokat igényelnek, több 100 millió forintot vonnak el például véderőművek építésétől. Nemzetközi diplomáciai megállapodással sikerült elérni, hogy elkezdődjön Ukrajnában közel 100 illegális lerakó felszámolása - sorolta. A megújuló energiatermelés ösztönzése érdekében a következő tíz évben meghatszorozzák a naperőművek számát, így 2030-ig legalább 6 ezer Megawatt napelem termelő kapacitás üzembe állítása várható közlése szerint. Az új uniós költségvetési ciklusban fontos prioritás a fenntarthatósági és zöld szempontok érvényesülése, közel 50 milliárd euró uniós forrást szeretnének megszerezni erre - közölte.
    ifj. Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) egyesület elnöke közölte: a 2018-ban létrehozott Körforgásos Gazdaság Platformhoz - ami a BCSDH, a Holland Nagykövetség és az ITM kezdeményezésére jött létre - már 61 tagvállalat csatlakozott, közel 140 üzleti megoldást dolgoztak ki. Közösen kell kitalálni, hogy miként lehet alkalmazni a körforgásos gazdaság elemeit a cégek működése során. A platformhoz tagságtól függetlenül bárki csatlakozhat - mondta. A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (World Business Council for Sustainable Development, WBCSD) hazai szervezete, legújabb tagja a Magyar Nemzeti Bank.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.