Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Kedden kezdődnek az október 23-i forradalomhoz kapcsolódó központi megemlékezések. A hagyományokhoz híven a Műegyetemen kezdődnek a programok. Idén is lesz fáklyás menet, az épületeken fényfestés. Szerdán családi programokkal is várják az ünneplőket a Kossuth téren. Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án este a Zeneakadémián mond beszédet.

1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. Az Országgyűlés 1991-ben nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át, amit a 2012-es alaptörvény is megerősített. Országszerte számos helyen tartanak megemlékezéseket, rendezvényeket a forradalom eseményeire emlékezve.

A központi programok keretében 14 órakor az 1956-os Műegyetemi emlékműnél tartanak koszorúzást. Beszédet mond Boross Péter volt miniszterelnök.

Onnan átvonulnak az ünneplők a műegyetem K épületébe, ahol 15 órakor kezdődik a rendezvény, amelyen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Józsa János, a BME rektora mond beszédet.

Délután fél ötkor indul a hagyományos fáklyás emlékmenet a Műegyetem-Szent Gellért tér-Szent Gellért rakpart-Várkert rakpart-Casino-Ybl Miklós tér-Clark Ádám tér-Fő utca-Jégverem utca-Bem rakpart-Bem tér útvonalon.

A fél hatkor kezdődő Bem téri ünnepségen Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára mond beszédet.

Este 6 órától Csík János és az Esszencia ad koncertet, amely alatt és utána fényfestés lesz látható a környező épületeken.

Szerdán, október 23-án reggel kilenckor az ünnepélyes zászlófelvonással kezdődnek a programok a Kossuth Lajos téren.

Tíz órától egész nap ingyenesen megtekinthető lesz a Szent Korona az Országházban. Ugyancsak egész nap családi programok várják az ünneplőket a Kossuth téren. Lesz gyerekfoglalkoztató, lesznek nosztalgiavillamosok, Csepel teherautók, rikkancsok korabeli ruhákban, mászófalak, valamint ’56 gasztronómiájával is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Este hét órakor a Millenárison megtartják a már hagyományos Szabadságkoncertet. Fellép a Honeybeast, Szabó Balázs Bandája, valamint Ferenczi György és az Első Pesti Rackák. A koncerten – regisztrációval – ingyenes a részvétel.

Orbán Viktor miniszterelnök este a Zeneakadémián mond beszédet.

Október 23-án ingyenesen lesz látogatható a Terror Háza Múzeum is. Gyertyát lehet gyújtani a Hősök falánál, és a Rákoskeresztúri új köztemetőben, a 301-es parcellánál is egész napos protokollmentes megemlékezés lesz – olvasható a programban.

Forrás: hirado.hu

A Budapest rovat további hírei

40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.