Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Tisztelt Közgyűlés, Kedves Vendégeink
  • Több okból is rendhagyó közgyűlés a mai.

  • Egyrészt mindig különleges alkalom, amikor a képviselőknek a költségvetésről, a város működésének kereteiről kell dönteni.

  • A költségvetés ugyanis nem csak számok, összegek halmaza.

  • A költségvetés legalább ennyire inkább hitek, meggyőződések, elvek és akaratok összefoglalója.

  • Egész pontosan ezen hitek, elvek és akarat hozzáigazítása a lehetőségekhez.

  • A költségvetés tehát értékválasztás. Ezt kell szem előtt tartania ma a közgyűlés minden tagjának.

  • Rendhagyó a mai nap azért is, mert ez az október 13-án megválasztott új városvezetés első költségvetése.

  • Tudjuk persze, hogy az első költségvetés még erősen – esetünkben fojtogató erővel - a múlt örökségével terhelt.

  • Ez a költségvetés is túl sokat cipel magával az elmúlt 10 év terheiből. És ezek, kedves képviselőtársaim, igen súlyos terhek.

  • Ezzel együtt is ennek a költségvetésnek már az a kiindulópontja, amire a budapesti polgárok meggyőző többsége felhatalmazást adott.

  • Ez a költségvetés a zöld és a szabad Budapest programjára épül.

  • Az elmúlt években kevésbé a főpolgármester, inkább a költségvetési helyettese vezette elő a büdzsét itt a közgyűlésben.

  • Nehéz beszédhelyzet, mitagadás, értem én az óckodást.

  • És bár ma is sok feladat hárul majd a költségvetés összeállításában hatalmas munkát végző Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes úrra,  számomra világos: a közvetlen politikai legitimációval megerősített szerepből, a főpolgármesterségből mindenek előtt a világos értékválasztás és az őszinte beszéd felelőssége fakad.

  • Ez elől ellépni én nem fogok, nem is akarok.

  • Mert a nehéz beszédhelyzeteket is vállalni kell.

 

Tisztelt Közgyűlés

 

  • Az előző városvezetés idején lett egy eposzi jelzője az akkori költségvetéseknek.

  • Bagdy Gábor képviselő úr, még pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettesként pár éve úgy fogalmazott: nehéz és feszített helyzetben gazdálkodik a főváros.

  • Egy másik évben azt mondta: továbbra is igen feszített a költségvetési helyzet.

  • A rákövetkező évben így vezette elő a költségvetést: igen feszített terv van előttünk.

  • Aztán, kissé bizakodóbban, egy év múlva már az hangzott el: nyugodt, de feszített a költségvetés.

  • Feszített.

  • Ez volt tehát a költségvetés eposzi jelzője.

  • Jó szó. Kifejező.

    Ha jól gondolom ez egy befejezett melléknévi igenév. Vagyis lakik benne egy ige.

  • Hiszen ha valami feszített, azt valaki feszíti.

  • Hogy ki feszíti, ezt az előző városvezetés elmulasztotta kimondani.

  • De nekünk az a dolgunk, hogy őszinték legyünk a budapestiekkel.

  • Mivel az ő részvételükre, bevonásukra is építjük a város vezetését, ezért tudniuk kell, ki az, aki évről évre egyre jobban feszíti Budapest pénzügyeit.

  • Magyarország kormánya az, ha nem lenne világos.

  • Budapest pénzügyi autonómiájának csorbítására ez a kormány négy módszert használ:

  • az önkormányzatok hatásköreinek elvonását

  • az önkormányzat bevételeinek elvonását

  • a megmaradt önkormányzati bevételek megcímkézését

  • és az önkormányzati hitelfelvétel korlátozását

  • Teszi ezt azzal a várossal is, ahol az ország GDP-jének közel 40 százaléka keletkezik. Ennyit tesznek a közösbe a budapestiek.

  • A fővárosban megtermelt értéknek azonban több mint 97 százalékát elveszi a kormány.

  • Az itt megtermelt értékeknek mindössze 2,7 százalékáról dönthetünk mi, a budapestiek választott vezetői.

  • Ez az arány Berlinben több mint 22 százalék, Bécsben több mint 15, Varsóban, Prágában is 7 százaléknál több.

  • A régióban is Budapest a sereghajtó: vagyis itt von el a kormány a legtöbbet abból, amit a fővárosban élők megtermelnek.

  • Ilyen tehát az örökség, ami jól leírható úgy is: a kormány évről-évre jobban szorítja a pisztolyt a városvezetés halántékához.

  • Annyi változott csak az október választás eredményei után, hogy most már az ujjuk is a ravaszon van.

  • Van ugyanis a kormány asztalán egy javaslat, amely tovább nyirbálná a város egyetlen érdemi bevételét, a helyi iparűzési adó bevételt.

  • A javaslat ebben a ciklusban mintegy 100 milliárd forintot venne

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.